Szuperliga: az A22 társalapítója szerint 50 klubbal egyeztettek, ebből 20 igent mondott a tervezetre

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.22. 18:54
A kulisszák mögött dolgoznak a Szuperliga szervezői (Fotó: Imago Images)
Továbbra sem állnak le a szervezkedéssel az Európai Szuperliga mögött álló klubok, s jelen állás szerint már 20 csapat igent mondott a tervezetükre – állítja a francia Ouest France napilapnak adott interjújában Anasz Lagrari, a szakadár sorozatot képviselő A22 vállalat társalapítója. A beszélgetést az El Espanol szemlézte.

 

Mint ismeretes, az Európai Bíróság decemberi döntése szerint az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA), valamint a nemzetközi szövetség (FIFA) is jogtalanul lépett fel az Európai Szuperliga létrehozása ellen – a sorozat mellett kardoskodó Real Madrid és Barcelona győzelemként értelmezte a döntést, míg az UEFA és támogatói arról beszéltek, hogy ez nem változtatta meg a status quót, majd számos európai klub közleményben jelezte, kitart az UEFA által működtetett versenyrendszer mellett.

A bejelentés után sem tétlenkedtek az A22 háza táján, a cég társalapítója már arról beszélt, hogy viszonylag nagy számú klubbal egyeztettek eddig.

„Nem fogok neveket mondani, mert nem akarok egy klubot sem lebuktatni, de a december 21-i döntés óta körülbelül ötven klubbal beszéltünk – fogalmazott Anasz Lagrari, az A22 társalapítója. – Közülük húszat nagyon motivál ez a projekt, így már van elég csapatunk egy sorozat elindításához.”

A Real Madridhoz és a Barcelonához is közel álló marokkói könyvelő – aki sokak szerint fontos háttérszerepet játszott abban, hogy a katalán óriásklub nem jutott csődbe az elmúlt években – továbbá  elmondta: folyamatosan tartják a kapcsolatot a klubokkal, játékosokkal és a különböző szurkolói csoportokkal, hozzátéve, hogy egy klub úgy jelezte részvételi szándékát a Szuperliga felé, hogy közben hivatalosan az UEFA mellett foglalt állást. Lagrari ezután úgy fogalmazott, hogy a közvélemény is elfogadja a Szuperligát, ha rájön arra, hogy igazságosabb a jelenlegi rendszernél.

„Ha majd mindenki megérti, hogy a mi rendszerünk jobb a mostaninál (melyben a spanyol bajnokság negyedik helyezettje többet nyom a latban a belga bajnoknál), akkor majd mellénk állnak az emberek” – fogalmazott Lagrari, aki megjegyezte, hogy a szakadár liga meccseinek a megnézése ingyenes lesz (a közvetítéseket hirdetésekből finanszíroznák a szervezők), viszont havi 10 euró ellenében reklámmentesen nézhetnék meg a találkozókat az érdeklődők.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik