Svédország: halálos beteg a korábbi angol szövetségi kapitány

Vágólapra másolva!
2024.01.11. 08:57
null
Eriksson tavaly márciusban a római Olimpiai stadionban egy fővárosi derbi előtt (Fotó: Getty Images)
Az angol válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Sven-Göran Eriksson a svéd közszolgálati rádió műsorában ismerte be, gyógyíthatatlan rákbetegséggel küzd, és maximum egy éve van hátra.

A svéd közszolgálati rádió adásában jelentette be a 75 éves edző, hogy gyógyíthatatlan betegséggel küzd.

„Valóban súlyos beteg vagyok, rákos, de küzdeni fogok ellene, amíg csak tudok. Ugyanakkor az orvosok azt mondták, legjobb esetben is egy évem van hátra. Igyekszem a pozitívumokra gondolni és becsapni magamat, az agyamat, hogy ne a problémákkal törődjek és valami jót hozzak ki a maradék időmben” – osztotta meg filozófiáját az angol válogatott történelmének első nem brit szövetségi kapitánya.

Sven-Göran Eriksson alacsonyabb osztályú svéd csapatoknál töltött rövid játékoskarrier végén 27 évesen visszavonult – saját bevallása szerint kimondottan átlagos védő volt, de keveset hibázott, ugyanakkor rájött arra, hogy nem tudja megvalósítani az álmát, hogy profi futballista legyen.

Harmincéves korában már a svéd élvonalban edzősködött, s 34 évesen megnyerte az IFK Götebörggal az UEFA-kupát. Pályafutása során a Benfica, a Roma, a Fiorentina, a Sampdoria, a Lazio valamint a Manchester City és a Leicester City vezetőedzője is volt klubszinten. Eriksson 2001-ben lett az angol válogatott szövetségi kapitánya – ő volt az első nem brit nemzetiségű szövetségi kapitánya a háromoroszlánosoknak. Vezetésével Beckhamék kijutottak a 2002-es és a 2006-os világbajnokságra, ahol egyaránt a negyeddöntőig jutottak, csakúgy, mint a 2004-es Európa-bajnokságon.

Később Eriksson dolgozott még Mexikó és Elefántcsontpart szövetségi kapitányaként is, míg az elmúlt tíz évben Ázsiába tette át a székhelyét és több kínai klub mellett utolsó munkája a Fülöp-szigetek válogatottjának irányítása volt 2018 októbere és 2019 januárja között.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik