Hátsó füves: Pusztaedericsen hat év után éledt újra a nagypályás csapat

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2023.10.16. 12:11
null
Újra összállt a nagypályás csapat Pusztaedericsen (Fotó: Szabó Miklós – a képre kattintva galéria nyílik)
Pusztaedericsen folytatódott a megszűnt csapatokat felélesztő civil kezdeményezés, a Hátsó füves futballmentő túra zalai állomásán a hazai együttes 2–1-re legyőzte a Zalai Főnixet.

Hat év szünet után állt össze ismét Pusztaederics nagypályás csapata a Hátsó füves futballmentő túra hétvégi zalai programja alkalmából. A Zalai-dombságban fekvő, mindössze 166 lakosú falu együttese 2011-ben még a Zala megyei III. osztály ezüstérmét ünnepelte emlékezetes videóval, hat évvel később azonban játékoshiány miatt kénytelen volt feloszlani.

Szombaton a zalai szervezők, Hegedüs Enikő és Szabó Zoltán munkájaként fényképekből, történetekből, mezekből, igazolásokból összeállított kamarakiállítás mutatta be a helyi labdarúgás emlékeit, miközben a pályán a pusztaedericsi együttes – az alkalomra gyártott, vadonatúj mezében – kiélezett mérkőzésen 2–1-re legyőzte a Zalai Főnix vándorcsapatot. A találkozó után a házigazdák jó szívvel vendégül látták a résztvevőket, Gutorfölde néptáncosai izgalmas bemutatót tartottak, majd Bóbics László sportújságíró kollégánk vezetésével, Varga Béla polgármester és Jordán Zsolt futballszervező közreműködésével pódiumbeszélgetés idézte fel a pusztaedericsi labdarúgás meghatározó mozzanatait.

Itt esett szó a tervről, hogy Pusztaederics 2024 nyarán ismét versenybe szálljon a Magyar Labdarúgó Szövetség szervezett megyei bajnokságában. Hogy a hirtelen lelkesültség mondatta-e ezt a jelenlévőkkel, vagy valóban komoly a szándék, néhány hónap múlva kiderül.

Legfrissebb hírek

Pelé üzenete az Alattyáni Termelőszövetkezet csapatának

Hátsó füves
6 órája

Hátsó füves futballmentő túra: ár ellen úszók találkozója

Minden más foci
2025.08.16. 08:49

Ár ellen úszók találkozója

Hátsó füves
2025.08.16. 08:03

„Rendületlenül kitartani” – üzenet a geszti Tisza-kastély kertjéből

Labdarúgó NB II
2025.08.09. 07:45

Erdőháti feltámadás

Hátsó füves
2025.07.26. 14:03

Hátsó füves futballmentő túra: pályán a magyar svájci falu csapata – videó

Labdarúgó NB II
2025.07.19. 10:43

Svájci rend, sváb összefogás

Hátsó füves
2025.07.19. 09:58

Időszaki fotókiállítás nyílt Tihanyban a Hátsó füves képeiből

Minden más foci
2025.07.09. 21:01
Ezek is érdekelhetik