Aranylabda: Griezmann, Onana, Gvardiol – tíz helyezés már kiderült

H. Á.H. Á.
2023.10.30. 18:28
null
Már megvan, ki nyeri meg idén a trófeát, csak még nem tudni (Fotó: Getty Images)
Címkék
A France Football honlapján hétfő délután elkezdtek megjelenni az idei Aranylabda-szavazás helyezettjei, azaz kiderült, hogy a harmincas listáról, kik nem nyerik meg a díjat idén. Íme, a 21–30. helyezett névsora.

 

Elsőként Rúben Diasnak, a Manchester City portugál védőjének neve került elő, ő lett a 30. A 29. helyet nem osztották ki, viszont 28.-ból rögtön kettő is akadt: Randal Kolo Muani (PSG) és Martin Ödegaard (Arsenal) egyenlő pontszámmal zártak – hogy pontosan mennyivel, azt egyelőre nem hozták nyilvánosságra a szervezők. Azt viszont igen, hogy idén sem lesz olasz győztes, a harmincas szűkített listára egyedüli olaszként felkerülő Nicolo Barella (Inter) a 27. lett. A Bayern először jelölt középpályása, Jamal Musiala végzett a 26. helyen.


 

A Manchester City az első klub, amely másodszor érintett az eredményhirdetés során, miután kiderült, hogy a 21 éves horvát védő, Josko Gvardiol lett a 25. Őt eggyel megelőzi a második arsenalos játékos, Bukayo Saka, aki a 24. lett. Ha úgy vesszük, az előző idény harmadik legjobb kapusa André Onana lett, aki a 23. helyen végzett. Az első ázsiai aranylabdást sem idén ünnepeljük majd: a Bayern dél-koreai védője, Kim Min Dzse a 22. helyen futott be. Az első tíz listáját az Atlético Madrid francia csatára, a 21. helyen végző Antoine Griezmann zárta.

 

 

A párizsi díjátadó gála hivatalos programja a vörös szőnyeges bevonulással este hétkor kezdődik, a műsor 20.45-kor indul, az Aranylabda átadására pedig az előzetes forgatókönyv szerint 22.26-kor kerül sor.

A férfiak Aranylabdájáról szakújságírókból álló zsűri döntött – a legjobb kapusnak járó Jasin-díjat is ők ítélik oda. Magyarországról a Nemzeti Sport futballrovatának vezetője, Vincze András szavazott a legjobbakra.

A 2023-AS LABDARÚGÓ ARANYLABDA JELÖLTJEI, HELYEZÉSEI
Karim Benzema (francia, Real Madrid, Al-Ittihad)
Mohamed Szalah (egyiptomi, Liverpool)
Kevin De Bruyne (belga, Manchester City)
Jude Bellingham (angol, Borussia Dortmund, Real Madrid)
Bernardo Silva (portugál, Manchester City)
Hvicsa Kvarachelia (grúz, Napoli)
Emiliano Martínez (argentin, Aston Villa)
Erling Haaland (norvég, Manchester City)
Ilkay Gündogan (német, Manchester City, Barcelona)
Jasszin Bunu (marokkói, Sevilla, Al-Hilal)
Julián Álvarez (argentin, Manchester City)
Vinícius Júnior (brazil, Real Madrid)
Rodri (spanyol, Manchester City)
Lionel Messi (argentin, Paris Saint-Germain, Inter Miami)
Lautaro Martínez (argentin, Internazionale)
Robert Lewandowski (lengyel, Barcelona)
Luka Modric (horvát, Real Madrid)
Kylian Mbappé (francia, Paris Saint-Germain)
Victor Osimhen (nigériai, Napoli)
Harry Kane (angol, Tottenham, Bayern München)

21. Antoine Griezmann (francia, Atlético Madrid)
22. Kim Min Dzse (dél-koreai, Napoli, majd Bayern München)
23. André Onana (kameruni, Internazionale, Manchester United)
24. Bukayo Saka (angol, Arsenal)
25. Josko Gvardiol (horvát, RB Leipzig, Manchester City)
26. Jamal Musiala (német, Bayern München)
27. Nicolo Barella (olasz, Internazionale)
28. Martin Ödegaard (norvég, Arsenal)
28. Randal Kolo Muani (francia, Eintracht Frankfurt, Paris Saint-Germain)
30. Rúben Dias (portugál, Manchester City)

Legfrissebb hírek

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
1 órája

Kylian Mbappé: Ha a futball történelmének részévé akarsz válni, játszanod kell a Real Madridban

Spanyol labdarúgás
2026.09.18. 17:27

A kristálygömb titkai – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2026.09.18. 00:13

David Beckham: Messinek kellene megnyernie az Aranylabdát, nem Kane-nek

Minden más foci
2026.09.17. 15:12

Aranylabda újraosztva, 1. rész: a vb-döntős gólja repítette a csúcsra Andrés Iniestát

Képes Sport
2026.09.15. 16:25

Lothar Matthäus megnevezte, kinek adná az Aranylabdát

Minden más foci
2026.09.15. 15:48

Fabián Ruiz: Ha a címeket nézzük, senkinek sem volt jobb idénye nálam

Francia labdarúgás
2026.09.14. 17:45

Yamal az Aranylabdáról: Idén én érdemlem meg a díjat!

Spanyol labdarúgás
2026.09.14. 10:10