Kanada: megbízott elnök vezeti a futballszövetséget

2023.03.02. 10:39
null
Charmaine Crooks (Fotó: AFP)
A korábbi kiváló atlétát, Charmaine Crookst bízták meg a Kanadai Labdarúgó-szövetség vezetésével, miután az eddigi elnök hétfőn lemondott.

Az 1984-es, Los Angeles-i olimpián a kanadai női 4x400 méteres váltóval ezüstérmes Crooks nehéz helyzetben veszi át az irányítást, ugyanis az ország olimpiai címvédő női válogatottjának tagjai februárban élesen támadtak a szövetségre, azonos anyagi juttatásokat követelve a férfi és női játékosok között.

A női nemzeti csapat tagjai a SheBelieves Cup elnevezésű tornán első meccsükre lila pólóban vonultak ki, melyen „ami sok, az sok” felirat volt látható. A futballisták már hosszú ideje küzdenek az egyenlő fizetésért, ám eddig nem jártak sikerrel.

A 60 éves Crookst szerdán bízták meg az elnöki feladat ellátásával, két nappal azt követően, hogy Nick Bontis lemondott.

„A szövetségünk, a sportágunk előtt álló feladat pont annyira fontos számomra, mint a versenyeim, melyeken indultam – mondta a megbízott elnök, aki öt olimpián vett részt. – Tudom, hogy ezt meg kell oldanunk, és biztos vagyok benne, hogy előre tudunk lépni minden válogatottunk esetében ezen a téren.”

Charmaine Crooks a kanadai szövetség első női és színes bőrű elnöke.

Legfrissebb hírek

Huszonkét ponttal kikaptunk Kanadától a női kosárlabda-vb-selejtezőtornán

Kosárlabda
2026.03.12. 17:16

A törökök 19 pontos előnyt adtak le, mégis legyőzték Kanadát a női kosár-vb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.03.11. 20:49

Sofron István: Álomdöntővel zárult a téli olimpia

Jégkorong
2026.02.23. 19:50

Téli olimpia: Kanadai bronz a női curlingtornán

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 17:17

Elmaradt a címvédés, az Egyesült Államok a női hokitorna győztese

Téli olimpia 2026
2026.02.19. 22:00

Téli olimpia: Kanadában reménykednek, hogy Crosby játszhat az elődöntőben

Téli olimpia 2026
2026.02.19. 16:55

Kanada szenzációs meccsen hosszabbításban győzött Csehország ellen a férfi hokitorna negyeddöntőjében

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 19:22

Téli olimpia: Kanada tíz gólt ütött Franciaországnak a férfi jégkorongtornán

Téli olimpia 2026
2026.02.15. 19:53
Ezek is érdekelhetik