Ghánai legendák is búcsúztak Christian Atsutól – képek

K. B.K. B.
2023.02.22. 16:34
null
A 109-szeres ghánai válogatott Asamoah Gyan is részvétet nyilvánított (Fotók: Getty Images)
Szombaton számoltunk be a szomorú hírről, hogy a romok között megtalálták a 7.7-es erősségű törökországi földrengésben eltűnt Christian Atsu holttestét, aki a Hatayspor játékosa volt. A Daily Mail azt írja, hogy a ghánai válogatott több tagja együtt gyászolt a családdal kedden.

 

A gyászoló család Ghána fővárosában, Accrában, az otthonában fogadta a vendégek és Atsu egykori csapattársainak, a ghánai labdarúgó-válogatott korábbi és jelenlegi játékosainak részvétét. Jelen volt többek között Asamoah Gyan (109-szeres ghánai válogatott), Sulley Muntari (84) és Abedi Pelé (64) is.

A 65-szörös ghánai válogatott Christian Atsu első európai klubja az FC Porto volt, ahonnan egy Rio Avénál eltöltött kölcsönidőszak után igazolta a Chelsea. A londoni klub – sok más akkori labdarúgóhoz hasonlóan – több ízben is kölcsönadta, így Atsu játszott a Vitesse-ben, az Evertonban, az AFC Bournemouthban, a Málagában és a Newcastle Unitedben is; utóbbi 2017-ben véglegesen szerződtette. A „szarkáktól” 2021-ben távozott, ezután a szaúdi Al-Raed következett, majd 2022 szeptemberében írt alá utolsó klubjához, a török Hataysporhoz, ahol többek között a magyar válogatott Varga Kevin csapattársa volt.

A 84-szeres ghánai válogatott Sulley Muntari is búcsúzik
A 84-szeres ghánai válogatott Sulley Muntari is búcsúzik

Atsu a ghánai válogatottban 65 mérkőzésen kilenc gólt szerzett. A 31 éves szélső házas volt, feleségétől, Marie-Claire Rupio írónőtől két fia és egy kislánya született.

Atsu órákkal a rengések előtt elhagyta volna a térséget, hogy a családjához utazzon Franciaországba (a kevés játéklehetőség miatt engedélyt kért a távozásra, amit a klub meg is adott neki), de miután február 5-én győztes gólt szerzett, mégis a maradás mellett döntött...

Február 8-án egymásnak ellentmondó hírekről számoltunk be a törökországi 7.7-es erősségű földrengésben eltűnt Christian Atsuról, több portál is arról adott tájékoztatást, hogy élve megtalálták, mások pedig azt írták, továbbra sem került elő. Február 18-án adtuk ki a szomorú hírt, hogy a romok között megtalálták Christian Atsu holttestét.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gyász: elhunyt Ronald Koeman felesége

Minden más foci
2026.09.16. 11:35

Elhunyt a West Ham United legendás cseh kapusa

Angol labdarúgás
2026.09.14. 13:07

Gyász: elhunyt Grózer György egykori röplabdajátékos és -edző

Röplabda
2026.09.13. 20:50