Csepel: edzés előtt esővíz-takarítás, méltatlan körülmények a sporttelepen – videó

2022.12.16. 15:27
20 olimpiai bajnokkal büszkélkedhet az a 110 éves sportegyesület, melynek sporttelepén már jó ideje méltatlan állapotok uralkodnak. Két évvel ezelőtt már megmutattuk az NSO Tv-ben a pusztulni hagyott komplexum megdöbbentő felvételeit. Most Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is végigjárta a Béke téri sporttelepet, ahol a XX. században ő maga is többször megfordult.

A politikus erről azután a bejárás után beszélt a közmédiának, amelyet Németh Szilárd kormánybiztossal, a csepeli Kozma István Birkózó Akadémia (KIMBA) alapítójával tett az egyesület Béke téri, romos állapotú sportkomplexumában.

„A 80-as évek elején kosárlabda- és labdarúgó-mérkőzéseken, valamint birkózóversenyeken is jártam itt, az imént megtekintett csarnok karzatáról szurkoltam. Szürreális, hogy a XXI. század elején még ilyen sportlétesítmények vannak a fővárosban. A sportállamtitkárságnak eltökélt szándéka, hogy a Csepel SC 110 éves hagyományaihoz méltó körülmények között lehessen itt szakmai munkát végezni” – jelentette ki Schmidt Ádám.

A Csepel SC stadionja (Fotók: Árvai Károly)
A Csepel SC stadionja (Fotók: Árvai Károly)

„A Csepel SC olyan szereplője a magyar sportnak, amelyet nem szabad hagyni, hogy ilyen körülmények között maradjon.”

Az államtitkár kifejtette, a jelenlegi gazdasági körülmények miatt csak a fokozatosság elve alapján szabad haladni.

„Egyeztetünk elnök úrral és a szakmai vezetéssel, hogy milyen sportszakmai és műszaki programot képzelnek el, és ezt megpróbáljuk összeilleszteni a sportállamtitkárság által vezetett programmal. Célunk az, hogy a Csepel SC felzárkózzon a hat kiemelt fővárosi sportszervezet mellé” – jelentette ki.

Németh Szilárd, a Magyar Birkózószövetség elnöke elsőként felidézte a Csepel Sport Club Alapítványnál két éve lezajlott változásokat.

„2020 novemberében kormányzati segítséggel a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány megszerezte a tulajdonjogát a volt Csepel SC ingatlanjainak, a Béke téri sporttelep mellett a Duna-parti kajak-kenu telepnek és egy evezős telepnek is. Elkészítettünk egy komoly fejlesztési tervet annak az érdekében, hogy a Csepel SC visszanyerje a régi fényét, és méltó legyen a XXI. századhoz, illetve a XXI. kerülethez” – sorolta a kormánybiztos.

„A Covid után jött a brüsszeli szankciók korszaka, az energiaárak az egekbe emelkedtek, úgyhogy nehéz helyzetben vagyunk, de nem szeretnénk, hogy a Béke téri komplexum így maradjon. Ennek az 1912-ben alapított klubnak a sportolói 20 olimpiai, 75 világ- és 45 Európa-bajnoki címet szereztek a magyar nemzetnek, a focicsapat pedig négy bajnoki címet nyert. Ennek ellenére 15-20 éves késésben vagyunk a többi nagy budapesti klubhoz képest.”

Németh Szilárd úgy vélekedett, hogy az egyesületnél tevékenykedők munkája szívből jön.

„Látható, hogy milyen rossz körülmények között készülnek az rg-sek, atléták vagy sportlövők. A birkózók már révbe értek, mert az akadémián megteremtettük a lehetőségét, úgyhogy ők szolgálnak mintául” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Amikor Puskás Arsenal-mezben lőtt óriási gólt Gordon Banksnek – videó

Bajnokok Ligája
2026.05.19. 17:27

Így ünnepelte a bajnoki címet az ETO Kisvárdán és a hazaúton – videók

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 23:49

Elképesztő bomba! Kovácsréti az idény egyik legnagyobb gólját rúgta – videó

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 19:59

Feczkó Tamás szavait ki kellett sípolni, miután a játékosai „letámadták” – videó

Labdarúgó NB II
2026.05.04. 17:18

Videó: Szoboszlai góljával és gólpasszával egyenlített kétgólos hátrányból a Liverpool az MU ellen

Angol labdarúgás
2026.05.03. 17:52

Románia: a súlyos sérülés után pályára érkező mentő elakadt az esőben, a játékosoknak kellett betolni – videó

Minden más foci
2026.05.01. 10:42

Ünnep lesz a budafoki futballpályán: jön az ötvenedik döntő!

Labdarúgó NB II
2026.04.29. 08:50

Bártenderként a férfiak között is varázsol a korábbi magyar válogatott rg-s

Egyéb egyéni
2026.04.21. 11:27
Ezek is érdekelhetik