Edzősors: Holnaptól nem én vagyok a Panathinaikosz edzője – Bölöni

H. Á., V. GY.H. Á., V. GY.
Vágólapra másolva!
2021.05.10. 21:27
null
Bölöni vasárnap ült utoljára a Panathinaikosz kispadján? (Fotó: Imago)
„Holnaptól már nem én vagyok a Panathinaikosz edzője, az utolsó két bajnoki mérkőzésen már más irányítja a csapatot” – tájékoztatta a Nemzeti Sportot a 68 éves erdélyi szakember, Bölöni László. A szakvezető távozása nem először kerül szóba, korábban görög és román sajtóhírek többször is a menesztéséről szóltak.

Bölöni Lászlót 2020 októberében nevezték ki a Panathinaikosz vezetőedzőjének, a jó kezdés után azonban elmaradt az eredményes folytatás. A csapat kettős vereséggel búcsúzott el a Görög Kupától a negyeddöntőben, a bajnokságban pedig a rájátszás eddigi nyolc meccséből csak egyet nyert meg, a legutóbbi hat mérkőzéséből három döntetlen és három vereség a mérlege.

Az elmúlt hétvégén hazai pályán az AEK Athéntól elszenvedett veresége azt is jelentette, hogy a csapat biztosan nem szerepel a következő idényben a nemzetközi kupaporondon, miután két fordulóval a vége előtt az 5. helyen állva hat pont a lemaradása az Európa-konferencialiga selejtezőjében indulásra jogosító negyedik helyen álló AEK mögött.

„Holnaptól már nem én vagyok a Panathinaikosz edzője, az utolsó két bajnoki mérkőzésen már más irányítja a csapatot” – közölte szűkszavúan Bölöni hétfőn este a Nemzeti Sporttal.

Bölöni távozását alátámasztani látszanak, segítője, ifj. Szergej Kuznyecov – akinek az édesapja annak idején a Ferencváros Bajnokok Ligájában szereplő csapatának is tagja volt, s maga is ferencvárosi nevelésű – által mondottak is.

„Bölöni Lászlóval érkeztem a klubhoz, vele együtt is távozom” – fogalmazott lapunknak a 38 éves ukrán-magyar állampolgárságú szakember, aki játékosként 9 mérkőzésen egy gólig jutott a Ferencváros felnőttcsapatában 2001 és 2003 között.

Noha a magyar szakember távozásának egyelőre a görög sajtóban nincs nyoma, nem keltene nagy meglepetést – főleg azt követően, hogy a vasárnap este elvesztett mérkőzés 23. percében azt rögzítették a találkozót közvetítő kamerák, hogy Bölöni a kispadon ülve telefonál, miközben az AEK vezetőedzője, Manolo Jiménez instruálja a játékosait az oldalvonal mellől…

Márpedig az álmoskönyvek szerint a kispadról csapatom meccse közben telefonálni vezetőedzőként sok mindent jelenthet, de hosszútávú munkakapcsolatot biztosan nem…

Legfrissebb hírek

Rafael Benítez: Nincsenek Mbappé-szintű csatáraink

Európa-liga
2026.01.23. 09:07

A görög lapok szerint a Panathinaikosz jobb volt a Fradinál, többet érdemelt volna

Európa-liga
2026.01.23. 08:23

Robbie Keane: Senki sem hitte, hogy hét meccs után veretlenek leszünk

Európa-liga
2026.01.23. 07:03

Yusuf tizenegyesére bombagóllal válaszoltak a görögök, továbbra is veretlen a Fradi az El-ben

Európa-liga
2026.01.22. 22:53

Bamidele Yusuf góljával szerzett vezetést a Ferencváros – videó

Európa-liga
2026.01.22. 22:45

Európa-liga: itt a Fradi kezdője a Panathinaikosz ellen!

Európa-liga
2026.01.22. 19:51

A Puskás Múzeumban járt a Panathinaikosz delegációja

Európa-liga
2026.01.22. 15:51

Negyvenhat százalék esélye van a Ferencvárosnak, hogy egyenes ágon nyolcaddöntőbe jusson

Európa-liga
2026.01.22. 07:44
Ezek is érdekelhetik