Göteborg: Hamsík szabad kezet akart, a svédek elfogadták

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2021.03.10. 09:37
null
Hamsík (17) kínai kalandja két évig tartott (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, a szlovák válogatottsági csúcstartó Marek Hamsík hétfő este hivatalosan is a svéd élvonalbeli bajnokság első helyéért küzdő IFK Göteborg játékosa lett. Az Európába két év kínai légióskodás után visszatérő szlovák középpályás a Nemzeti Sportnak elárulta, mi motiválta elsősorban abban, hogy általános meglepetésre Svédországba igazoljon.

 

– Gondolta valaha, hogy pályafutása során Svédországban is futballozik majd?
– Eszembe sem jutott– válaszolta a Nemzeti Sportnak adott exkluzív interjújában a 33 esztendős Marek Hamsík, a szlovák válogatott történetében a legtöbb meccset játszó (126) és a legtöbb gólt szerző (26) játékos, a Napoli korábbi klasszis középpályása, aki a kínai Talien együttesétől igazolt a svéd élvonalbeli IFK Göteborghoz. – Az ősszel az októberi Eb-pótselejtező után a járványügyi korlátozások miatt már nem utaztam vissza Kínába, otthon készültem a novemberi válogatott meccsekre.

CSAK FUTBALLOZNI AKAR

A Nemzeti Sport információja szerint Marek Hamsík havonta tízezer eurót (3.67 millió forintot) keres majd az IFK Göteborgnál. Ez az átlagkeresetnek felel meg a svéd élvonalban, amelyben a legmagasabb fizetés harmincezer euró (11 millió forint) körül mozog. „Nem a pénz miatt választotta a Göteborgot. Ő csak futballozni akar. Nem kívánok részletesen beszélni a keresetéről, de annyit elárulhatok, hogy a szerződése nem jelent anyagi kockázatot a klubunknak” – nyilatkozta a sajtótájékoztatónPontus Farnerud,az IFK Göteborg sportigazgatója. Marek Hamsíkmegszerzésével eleve nyert a Göteborg: már most kelendők a 17-es számmal ellátott klubajándéktárgyak, s ha visszatérhetnek a nézők a lelátókra, rekordmennyiségű bérletet értékesíthet az egyesület.

– Miért döntött úgy, hogy felbontja szerződését a Taliennel?
– Nyilvánvaló volt, hogy ha visszatérek oda, az utazási szigorítások kedvezőtlen hatással lesznek a válogatott szereplésemre, s mivel számomra kiemelten fontos a nemzeti csapat, no meg a nyári Eb-részvétel, nem tehettem mást.

– Szóba került, hogy a Slovan játékosa lesz. Miért nem írt alá a pozsonyiakhoz?
– Kínai szerződésem felbontásakor már csak kevés országban volt nyitva az átigazolási piac. Szlovákiában speciel igen, csakhogy a Slovanazt szerette volna, hogy augusztus huszonhetedikéig, az európai kupák selejtezőinek végéig írjuk alá a szerződést, én pedig az Európa-bajnokság utáni időszakban szabadon igazolható akartam lenni.

– Ekkor jött az IFK Göteborg?
– Amint eldőlt, hogy nem megyek Pozsonyba, jelentkeztek a svédek, hamar megegyeztünk. Nagyon jólesett az IFK-szurkolók fogadtatása, mintha Olaszországba érkeztem volna.

– Elégedett a svédországi szerződésével?
– Természetesen igen. Számomra az volt a legfontosabb, hogy olyan csapathoz kerüljek, amelynél színvonalas az edzésmunka, és amelynél formába lendülhetek az Európa-bajnokság júniusi rajtjáig. A szerződésem augusztus harmincegyedikéig érvényes, de a vezérkarral megegyeztünk, hogy a kontinenstornát követően szabad kezet kapok, és ha megegyezek egy másik klubbal, elengednek.

– A Göteborgnál is a tizenhetes számú mez lesz az öné. Szabad volt? Csak mert amikor a kínai egyesülethez került, az egyik játékostól elvették a tizenhetes mezt, hogy az öné legyen.
– Itt szabad volt. Az viszont érdekes, hogy pályafutásom során csak kék klubszínű csapatoknál futballoztam, a Slovanban, a Bresciában, a Napoliban, a Talienben és mostantól a Göteborgban.

– Meddig folytatja profi pályafutását?
– Ez leginkább az egészségemtől függ. Mindenesetre szeretnék még egy teljes idényt végigjátszani, a szlovák válogatottal pedig kijutni a 2022-es katari világbajnokságra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik