Gyász: elhunyt a világbajnok argentin, 1986 egyik gólszerzője

K. Zs.K. Zs.
2019.08.13. 09:40
null
José Luis Brown (1956–2019)
Hatvankét éves korában elhunyt José Luis Brown, az 1986-ban világbajnoki címet szerző argentin labdarúgó-válogatott középhátvédje, az NSZK ellen 3–2-re megnyert mexikóvárosi finálé első góljának szerzője.

A helyi sajtóban megjelent halálhírt az Argentin Labdarúgó-szövetség is megerősítette. Néhány hónappal ezelőtt napvilágot látott, hogy José Luis Brown Alzheimer-kórban szenved, lánya beszámolója szerint állapota az utóbbi hetekben sokat romlott. Halála közvetlen okát nem közölték.

A pályafutása java részét az Estudiantesben töltő Brown – részben egy két évvel korábbi, súlyos térdsérülés következtében – klub nélkül maradt 1986 nyarára, Carlos Bilardo szövetségi kapitány mégis magával vitte a mexikói világbajnokságra, amelyen az első számú középhátvéd, Daniel Passarella betegsége miatt főszerep hárult rá: az argentinok mind a hét vb-meccsét végigjátszotta.

Brown 36 válogatott mérkőzésének egyetlen gólját az NSZK elleni döntő 23. percében fejelte, és bár egy ütközés következtében vállsérülést szenvedett, végigjátszotta a 3–2-es argentin sikerrel végződő csatát.

Visszavonulása után edzősködött, de 2013 óta nem volt csapata.

AZ A BIZONYOS, MA MÁR LEGENDÁSNAK SZÁMÍTÓ GÓL

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
8 órája

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
2026.09.22. 14:27

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gyász: elhunyt Ronald Koeman felesége

Minden más foci
2026.09.16. 11:35