Játékossors: 30 hónappal utolsó meccse után befejezte a volt arsenalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.27. 09:21
Alig két és fél évvel legutóbbi tétmérkőzése után már be is jelentette visszavonulását Maruan Samah, a Bordeaux és az Arsenal korábbi támadója. A 35 éves csatár legutóbb a Cardiff City játékosa volt, pályafutása utolsó mérkőzését még 2016 decemberében játszotta a walesi alakulat színeiben.

A pályafutása csúcsán a Bordeaux-val francia bajnoki címet és ligakupát nyerő marokkói 2010-ben igazolt az Arsenalhoz, s miután a londoni gárda színeiben az első három Bajnokok Ligája-mérkőzésén betalált – és a franciáknál lejátszott utolsó három BL-meccsén is eredményes volt –, ő lett az első, aki az első számú európai kupasorozatban hat egymást követő meccsén is eredményes volt.

„Igazából már két éve befejeztem a futballt, mert szerettem volna a családom mellett lenni, de eddig úgy voltam vele, hogy ha jön egy megfelelő ajánlat, akkor még folytatom, de ma már azt mondhatom, hogy ez nem fog megtörténni, vége a pályafutásomnak” – jelentette ki az utánpótláskorú játékosként még francia, felnőttként már marokkói válogatott támadó a BeinSports kamerája előtt.

Az afrikai ország válogatottjában 65 meccsen 18 gólt szerző Samah úgy tervezi, a jövőben a civil életére koncentrál.

A 35 éves támadó az Arsenaltól a Crystal Palace csapatához igazolt, végül 2016 októberében szabadon igazolhatóként került a Cardiffhoz, amelynél azonban már csak kétszer, csereként lépett pályára – legutóbb az év december 3-án –, és két hónap után felbontották a szerződését.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

Utolsó meccsét is megnyerte, így nyolc győzelemmel, hibátlanul nyerte meg a BL-alapszakaszt az Arsenal

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:08

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

„Nagyon büszke vagyok a csapatra” – Mikel Arteta az Inter elleni győzelem után

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 09:55

Gabriel Jesus duplázott az Inter ellen, az Arsenal hét meccs után is hibátlan a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:00

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37

„Európa egyik legerősebb csapata vár ránk” – Cristian Chivu az Inter–Arsenal BL-csata előtt

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 10:48
Ezek is érdekelhetik