PSG: Buffon elárulta, melyik a legjobb stadion, ahol valaha játszott

2018.10.10. 12:00
null
Buffon elárulta, melyik három stadion nyűgözte le leginkább (Fotó: AFP)
Gianluigi Buffon, a francia PSG kapusa az Instragram-oldalán beszélt arról, hogy melyik az a három legjobb stadion, ahol pályára lépett, valamint, hogy melyek voltak azok az összecsapások, amiket sohasem fog elfelejteni.

„Egyértelműen a liverpooli Anfield a legjobb stadion a Rangers és a Fenerbahce otthona mellett. Ezeken a helyeken volt a legnehezebb az első tizenöt-húsz percben koncentrálnom” – kezdte a legendás kapus, akit a legemlékezetesebb mérkőzéseiről kérdeztek a rajongói a nyilvános Instagram-beszélgetésben.

„Sosem fogom elfelejteni amikor debütáltam a Parmában a Milan ellen, továbbá azt, amikor megnyertük az UEFA-kupát, az Olasz Kupát, valamint az Olasz Szuperkupát” – azt is elárulta Buffon, hogy felejthetetlen volt, amikor 2003-ban a Bajnokok Ligája elődöntőjében legyőzték a Real Madridot, de a tavalyi mérkőzésre is kitért, amiről elmondta, nem szívesen emlékszik vissza a kiállítása miatt.

A 40 éves kapust arról is megkérdezték, melyik volt a legjobb mérkőzése.

„Minden döntő érzelmekkel teli, de ha mondanom kell egyet, akkor a világbajnoki finálét mondanám, mondjuk ez kissé kiszámítható volt” – jegyezte meg viccesen Buffon.

Legfrissebb hírek

„Az Anfieldben nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
14 órája

Két gólt lőtt a PSG a Liverpoolnak, Szoboszlaiék igen nehéz helyzetből várhatják a hazai visszavágót

Bajnokok Ligája
16 órája

Szoboszlai és Kerkez is kezd a Liverpoolban a PSG elleni BL-negyeddöntő odavágóján

Bajnokok Ligája
19 órája

Vitinha: Nem mi vagyunk az egyértelmű esélyesek

Bajnokok Ligája
Tegnap, 13:35

Lekerült az élről az Arsenal, tovább zuhan a Liverpool az NS erősorrendjében

Bajnokok Ligája
2026.04.07. 12:11

Dembélé „rugós focis” bombagóllal segítette győzelemhez a PSG-t

Francia labdarúgás
2026.04.03. 22:44

Itt a nagy lehetőség a Veszprém előtt a bizonyításra

Kézilabda
2026.04.01. 10:12

Dupla Tízes: Szalah bejelentése segíthet a Liverpoolnak a BL-rájátszásban?

Bajnokok Ligája
2026.03.29. 19:13
Ezek is érdekelhetik