Görögország: a FIFA ultimátumot adott a kupa törlése miatt

MTI MTIMTI MTI
2016.04.05. 20:23
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) kedden tíznapos határidőt adott a görög kormánynak a kupasorozat törlésének visszavonására.

A Görög Kupát március 4-én törölte a kormány, két nappal a PAOK–Olympiakosz elődöntő első mérkőzésén történt rendbontást követően. A vendégek 2–1-es vezetésénél a hazai szurkolók tizenegyest reklamáltak, majd több százan a pályára özönlöttek, és a rohamrendőrök csak könnygáz bevetésével tudták megfékezni a tömeget. Korábban szintén voltak súlyos rendbontások a görög labdarúgásban. A törlés értelmében a párharc visszavágóját, valamint a másik ágon az AEK Athén–Atromitosz elődöntőt, illetve az április 23-ára kiírt döntőt nem rendezik meg a kupában.

A nemzetközi és az európai szövetség (UEFA) március közepén levélben kérte a görög hatóságokat a kupa folytatásának engedélyezésére, de Sztavrosz Kontonisz sportminiszter-helyettes azt nyilatkozta, hogy érvényben marad a törlés, amelyre a közrend fenntartása érdekében a törvény lehetőséget biztosít.

Múlt szerdán a kormány, a görög szövetség (EPO) és a FIFA képviselőinek részvételével háromoldalú tárgyalásra is sor került Athénban, de az is eredménytelenül zárult. Kontonisz a megbeszélésen hangsúlyozta: a görög kormány elhatározta, hogy megtisztítja a futballt az évtizedek óta jellemző korrupciótól és erőszaktól.

A tárgyalást követően Alekszisz Ciprasz miniszterelnök találkozott Kontonisszal, majd azt írta a Twitteren: „Arra kértem, ne tegyünk egy lépést hátrafelé. Mindenkinek el kell fogadnia a futball megtisztítását, vagy szembe kell néznie a következményekkel.”

A FIFA újabb, keddi levelében úgy fogalmaz: a szankció aránytalan, és beavatkozik a sportág belügyeibe. A tíznapos ultimátum értelmében amennyiben a kormány április 15-ig nem változtatja meg döntését, a nemzetközi szövetség felfüggeszti az EPO tagságát, ezért a válogatottjaik és a klubcsapataik nem játszhatnak nemzetközi tétmérkőzéseket. Mivel a válogatott nem jutott ki a június 10-én kezdődő, franciaországi Európa-bajnokságra, következő tétmeccsét szeptemberben, a 2018-as oroszországi világbajnokság selejtezősorozatának első fordulójában játssza. A nemzetközi szövetség kevésbé szigorú intézkedéseket javasol, például zárt kapus meccseket vagy külföldi játékvezetők alkalmazását.

Reakciójában Kontonisz törvényes lépésnek nevezte korábbi döntésüket, és leszögezte, hogy április 19-ig – az EPO fellebbezésének legfelsőbb bírósági tárgyalásáig – biztosan nem változtatják meg azt. A tárgyalást eredetileg múlt keddre tűzték ki, de az ügyvédek sztrájkja miatt elnapolták. A FIFA álláspontja szerint a legfelsőbb bíróság döntését nem kell kötelező érvényűen figyelembe venni az ügyben.

Legfrissebb hírek

A FIFA húszezer dolláros büntetést rótt ki a spanyolokra

Spanyol labdarúgás
2026.10.16. 17:12

Gianni Infantino csak a rossz kommunikációért kért bocsánatot a FIFA ülésén

Minden más foci
2026.10.15. 18:58

Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál a Balogun-ügy miatt

Minden más foci
2026.10.15. 11:39

Több mint hatmilliárd dollár szétosztását tervezi a FIFA a következő négy évben

Minden más foci
2026.10.14. 09:51

Infantino 1.72 millió dolláros extra „kifizetést” kapott a vb-vel összefüggésben – sajtóhír

Minden más foci
2026.10.13. 18:31

Rossi és Szoboszlai sincs jó véleménnyel róla – európai össztűz zúdult az összevont őszi válogatott szünetre

Magyar válogatott
2026.10.09. 15:18

A volt svájci válogatott védő Gianni Infantino első kihívója a FIFA-elnökválasztáson

Minden más foci
2026.10.07. 21:08

Javított a magyar válogatott a FIFA világranglistáján

Minden más foci
2026.10.07. 14:39