Eurofoci: amatőrligában folytatja a vb-t is megjárt kameruni

2016.01.19. 19:20
Az ír Achill Rovers labdarúgócsapatához szerződött a kameruni színekben két világbajnokságot is megjárt támadó középpályás, Joseph N'Do – számolt be a meglehetősen különös átigazolási hírről a standardmedia.co.

„Örömmel jelentem be, hogy megállapodtunk Joseph-fel, aki a márciusban kezdődő szezontól nálunk játszik” – mondta Sean Molloy, a klub szóvivője.

Az Achill Rovers az ír hetedik osztály szintjén elhelyezkedő Mayo megyei osztályban szerepel, így mindenképp elismerésre méltó, hogy egy ilyen mutatókkal rendelkező játékost sikerült magához csábítani.

N'Do 2000-ben és 2002-ben is Afrikai Nemzetek Kupáját nyert, valamint részt vett az 1998-as és a 2002-es világbajnokságon is a kameruni válogatott mezében, amelyet összesen 21-szer húzhatott magára.

A 39 éves csatár pályafutása alatt több ír első osztályú csapatban is megfordult, sőt az Achill Rovers hat különböző csapatánál is dolgozott már edzőként, így biztosan nem lesznek ismeretlenek számára a körülmények.

Legfrissebb hírek

120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea; távozott Tóth Alex török csapattársa – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Skribek Alen önbizalmat és külföldi szerződést köszönhet a ZTE FC-nek

Labdarúgó NB I
9 órája

Groningenbe igazol Csinger Márk – sajtóhír

Labdarúgó NB I
20 órája

Törökország nem lassít: Lukakut a Fenerbahce, Vlahovicsot a Besiktas jelentette be – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
20 órája

Madridból erősített világbajnok védővel a Roma – hivatalos

Olasz labdarúgás
Tegnap, 13:10

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:20

Alexis Sánchez Montréalban folytatja, Vlahovics Isztambulba tart – ez történt kedden a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.11. 21:10

Légiósok: Regensburgban folytatja Jánó Zétény

Minden más foci
2026.08.11. 18:18