Edzősors: Bölöni a nyáron Kolozsváron vállalhat munkát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.12.06. 08:21
A prosport.ro értesülései szerint Bölöni László lehet a román élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő CFR Cluj következő vezetőedzője. A 60 esztendős szakember a következő szezon kezdetén, 2014 nyarán állhat munkába a kolozsvári együttesnél.

A román sportoldal úgy tudja, hogy Pászkány Árpád, a CFR Cluj többségi tulajdonosa nincs elragadtatva a gárda ebben a szezonban nyújtott teljesítményétől, így az új idénynek már nem Petre Grigoras vezetőedzővel kíván nekivágni.

A találgatások szerint az üzletember személyes egyeztetésre hívta az egyelőre még a katari al-Hornál dolgozó Bölönit, aki állítólag 500 ezer eurót kereshetne szezononként a kolozsváriaknál, de ha rögtön az első idényében bajnoki címig vezetné a csapatot, akkor máris egymillió euró üthetné a markát.

„Néhány napig még él a szerződésem Katarban, utána szabad leszek, de már most nyitott vagyok a tárgyalásokra" – nyilatkozta Bölöni a prosport.ro megkeresésére.

A CFR Cluj tizenhat fordulót követően a kilencedik a román bajnokságban, hátránya 13 pont az éllovas Astra Giurgiu mögött.

Legfrissebb hírek

Türelmes vezetők: a bajnokság egyharmada után sincs még edzőváltás az NB I-ben – összeállítás

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 08:05

Eder Sarabia az Espanyol új vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.10.28. 20:30

Megérkezett a tűzoltó Kanizsára

Labdarúgó NB II
2026.10.28. 11:33

Szabó István most éppen téglát cipel, de járja a pályákat is

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 09:30

Mátyus János: Belgiumban ébredtem rá, hogy itthon burokban éltem

Minden más foci
2026.10.27. 12:18

Megszólalt Conte, miután összeboronálták a Manchester Uniteddel

Olasz labdarúgás
2026.10.23. 14:50

Kirúgták Szűcs Tamásék edzőjét – hivatalos

Légiósok
2026.10.20. 08:22

Nuno Campos jelmondata Bukarestben: Mi aztán senkitől sem félünk!

Minden más foci
2026.10.10. 11:45