CFR: Vassék az elrontott idény után a kupában törnének ki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.01. 07:43
Ha a kolozsvári CFR elveszíti a Román Kupa mai döntőjét, nem szerepel európai kupában. Mivel a háromszoros Bajnokok Ligája-induló romániai klubnál ilyesmi 2008 óta csupán egyszer, a 2011–2012-es idényben fordult elő, nyugodtan mondhatjuk, Vass Ádám csapata vízválasztó előtt áll.

Némi könnyebbséget jelent, hogy az ellenfél, a Petrolul Ploiesti számára csak a presztízs a tét, hiszen a bajnokság bronzérmeseként Európa-liga-indulását nem veszélyezteti semmi.

„Csalódás a nyolcadik hely, a Bajnokok Ligája-mérkőzések kicsit rámentek a bajnoki szereplésünkre, és mindenki tisztában van vele, a kupa maradt a reményünk – nyilatkozta lapunknak Vass Ádám. – Hogy az Európa- liga nem a BL? Nem hiszem, hogy bárki fanyalogna emiatt, ha végül sikerül kiharcolni a rajtjogot. A CFR számára most kiemelt jelentőségű a kupa, úgy tapasztalom, a sorozat értéke általában véve is számottevő. Külön prémiumról eddig nem szólt senki, lehet, hogy a meccs után kerül elő a téma."

Noha az esőtől felázott pálya pénteken még alkalmatlan volt az edzésre, a bukaresti Nemzeti Aréna szombat este valószínűleg készen áll a döntőre. Kérdés, hogy a téli lábközépcsontműtéte után immár teljesen felépülő Vass Ádámnak milyen szerepet szán Eugen Trica edző – ha abból indulunk ki, hogy szerdán a kolozsvári Universitatea elleni idényzáró bajnokin (3–1) kezdő volt, okkal bízhat a játéklehetőségben.

Ami a folytatást illeti, az elmúlt szezon a súlyos sérülések miatt balszerencsés volt számára, a 11-szeres magyar válogatott hisz benne, hogy mostantól szebb világ köszönt rá. Az átigazolási időszak elején nem árt hangsúlyozni: Kolozsváron.

Legfrissebb hírek

Vb 2026: életben tartották világbajnoki reményeiket a románok

Foci vb 2026
2025.06.10. 22:47

Női kézilabda: nagyszabású gála keretében vonult vissza Cristina Neagu

Kézilabda
2025.06.08. 16:54

Kétszettes hátrányból fordítva győzött női röplabda-válogatottunk Romániában

Röplabda
2025.06.06. 18:30

Románia: már nem Gheorghe Hagi a Farul edzője

Minden más foci
2025.06.02. 13:39

Búcsúztak az élvonaltól, lemondott a korábbi magyar válogatott középpályás

Minden más foci
2025.06.02. 07:03

Folytatódik a visszalépések sora a román női kézilabdában

Kézilabda
2025.05.25. 12:06

Videó: a „We Are The Champions”-szel ünnepelték a bennmaradást a román másodosztályban

Minden más foci
2025.05.24. 15:07

Az FK Csíkszereda döntetlent játszott az utolsó idegenbeli meccsén

Minden más foci
2025.05.10. 13:24
Ezek is érdekelhetik