MLS: 94. percben kapott góllal kerültek hátrányba Beckhamék

Vágólapra másolva!
2012.11.05. 08:01
Címkék
Hátrányba került az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) rájátszásában a címvédő Los Angeles Galaxy. A többek között David Beckhamet, Robbie Keane-t és Landon Donovant foglalkoztató együttes a Nyugati főcsoport elődöntőjének első mérkőzésén 1–0-s vereséget szenvedett, miután a San Jose Earthquakes Víctor Bernárdez szabadrúgásgóljával a 94. percben kicsikarta a győzelmet.

A Galaxy elsősorban Keane révén próbálkozott sokat a mérkőzésen, Beckhamet lecserélték a 78. percben, a hazaiak pedig a találkozó után vitatták a hajrábeli gól előtt megítélt szabadrúgás jogosságát. „Ha ez szabálytalanság volt, akkor ilyenből száz van egy mérkőzésen” – mondta a találkozó után Bruce Arena, a hazaiak vezetőedzője.

A Galaxynek nem árt a folytatásban is figyelni a hajrákra, ugyanis az Earthquakesnek ebben az idényben ez volt immár az ötödik olyan találkozója, amikor a hosszabbításban elért találat jelentette számára a győzelmet.

MLS
NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Los Angeles Galaxy–San Jose Earthquakes 0–1
KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Houston Dynamo–Kansas City Wizards 2–0
A visszavágót november 7-én, illetve 8-án rendezik.

 

 

Legfrissebb hírek

Íme, a legjobb magyar játékosok az EA FC 26-ban

Légiósok
1 perce

Felavatták Beckenbauer szobrát az Allianz Arénánál

Német labdarúgás
27 perce

Sporttörténelmi atlétikai világbajnokság jöhet a magas páratartalom ellenére is

Atlétika
31 perce

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
35 perce

Vuelta: Philipsent nem lehetett megverni a sprintben

Kerékpár
1 órája

Schröder vezérletével Németország az első döntős a kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
1 órája

Davis-kupa: Fucsovics Márton–Lukas Neumayer

Tenisz
1 órája

Továbbra sem engedélyezik az oroszok indulását a bobosoknál

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik