Ligue 1: Zlatan nélkül játszott döntetlent a PSG

Vágólapra másolva!
2012.11.11. 22:57
Címkék
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 12. fordulójának vasárnapi záró mérkőzésén a PSG a 10. percben emberhátrányba került, mégis vezetett, végül a Montpellier egyenlíteni tudott, így a párizsiak nem tudták kihasználni a Marseille botlását.

A paprikás hangulatú találkozón hamar emberhátrányba került a Zlatan Ibrahimovicot nélkülözni kényszerülő – a svéd csatárklasszis eltiltását tölti – PSG a Montpellier otthonában, a 10. percben Mamadou Sakho került a kiállítás sorsára. Ennek megfelelően átalakult a játék képe, a hazaiak megpróbálták irányítani a mérkőzést, míg a bajnoki címet megcélzó vendégek biztos védekezésből veszélyes ellentámadásokkal apelláltak.

Egy ilyen tetszetős kontra után a brazil Maxwell elé került a labda, aki védő létére a tizenhatos vonalából elegánsan emelt a kapus felett a hálóba, megszerezve ezzel a vezetést a PSG-nek. A szünet előtt még egy ziccere is akadt a párizsiaknak, habár ez kimaradt, a vezetés mindenképpen megérdemelt.

A második félidőben már veszélyesebben futballozott a Montpellier, több veszélyes lehetősége is akadt. A 60. percben aztán egy labdaszerzést követően Rémy Cabella középről kilőtte a bal alsó sarkot, döntetlenre módosítva a mérkőzést. Öt percre rá nem csak az eredmény lett egyenlő, ugyanis Junesz Belhanda felesleges kezezésért megkapta második sárga lapját is, így kiállította őt a játékvezető.

A folytatásban nagy küzdelem volt a pályán, gól azonban már nem született, így a PSG nem tudta teljesen kihasználni az OM botlását – bár gólkülönbséggel így is az élre állt.

FRANCIA LIGUE 1
12. FORDULÓ
Montpellier–Paris SG1–1 (Cabella 65., ill. Maxwell 37.)

 

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 12 6 5 1 18–8 +10 23
2. Marseille 11 7 2 2 16–10 +6 23
3. Lyon 11 6 4 1 20–11 +9 22
4. Saint-Étienne 12 6 3 3 21–8 +13 21
5. Valenciennes 12 6 3 3 26–14 +12 21
6. Bordeaux 12 5 6 1 17–10 +7 21
7. Lille 12 5 5 2 16–12 +4 20
8. Toulouse 12 5 4 3 20–15 +5 19
9. Rennes 12 6 1 5 16–15 +1 19
10. Reims 12 4 3 5 13–11 +2 15
11. Lorient 12 3 6 3 19–25 –6 15
12. Ajaccio 12 4 4 4 14–17 –3 14
13. Bastia 12 4 2 6 19–29 –10 14
14. Montpellier 12 3 4 5 17–17 0 13
15. Nice 12 2 7 3 17–19 –2 13
16. Brest 12 4 1 7 11–18 –7 13
17. Evian 12 3 2 7 13–20 –7 11
18. Sochaux 12 3 2 7 12–19 –7 11
19. Troyes 12 1 4 7 11–22 –11 7
20. Nancy 12 1 2 9 5–21 –16 5
Az Ajacciótól 2 pont levonva.
Legfrissebb hírek

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
2 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
3 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
3 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
4 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
4 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
4 órája
Ezek is érdekelhetik