Brazília: újra csapatot talált az NB I egyik legrosszabb igazolása

Vágólapra másolva!
2012.11.01. 10:02
Címkék
Újra csapatot talált magának a magyar labdarúgó NB I egyik legrosszabb igazolása, a Győri ETO által tavaly nyáron szerződtetett brazil André Lamas.

A 23 éves védekező középpályás próbajáték után lett a győriek játékosa 2011 júniusának első napjaiban (féléves szerződést kötöttek vele), ám a klubvezetőség már augusztus végén sem nagyon akarta marasztalni, mert nem úgy teljesített, ahogy azt elvárták.

Lamas nem is játszott az NB I-ben, egyetlen meccsen kapott lehetőséget a Ligakupában – 14 perc erejéig.

A játékossal már az őszi szezon során szerződést bontottak, és azóta nem volt csapata. Most a brazil állami bajnokságban – amely hivatalosan nincs a futballpiramis alján, ám a negyedik ligát (Série D) innen töltik fel – szereplő Gremio Osasco Esportivo futballistája lett. Új együttese a Sao Pauló-i állami bajnokság (az állami ligák negyedosztálya) harmadik vonalában szerepel, s 19 forduló után második a tabellán.

Panaszra nem lehet oka, hiszen Ronaldóval, Bruno Alvessel, Tiago Silvával és Adrianóval került egy csapatba – kár, hogy ezek a művésznevek nem a „nagyokat” takarják...

Legfrissebb hírek

Pelé üzenete az Alattyáni Termelőszövetkezet csapatának

Hátsó füves
28 perce

Halász Bence: Nagyon nagy kedvvel vágok neki a világbajnokságnak

Atlétika
37 perce

Davis-kupa: „Nem tehetek szemrehányást senkinek, ez egy ilyen nap volt” – Bardóczky Kornél

Tenisz
1 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani bejutott a Sao Pauló-i tenisztorna döntőjébe

Tenisz
1 órája

Venyercsán Bence a 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
1 órája

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
9 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
9 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
9 órája
Ezek is érdekelhetik