Norvégia: a leggyorsabb csere, középkezdés után lehozták a kapust

2012.09.25. 14:06
Címkék
Meglehetősen nagy vihart kavart Norvégiában a futballtörténelem egyik leggyorsabb cseréje: a Valerenga–Hönefoss élvonalbeli bajnokin Martin Andresen, a hazaiak edzője egyből váltást jelzett, és lehívta a pályáról első számú kapusát, a kanadai válogatott Lars Hirschfeldet, beküldve Gudmund Taksal Kongshavnt.

A különös (talán egyedinek is nevezhető) eset magyarázata: Hirschfeld eleve bokasérüléssel állt a kapuba, és nem neki kellett volna védenie, csakhogy a helyére álló Kongshavnnak a Valerenga második csapatában, a harmadosztályban is jelenése volt. A szabályok nem teszik lehetővé Norvégiában, hogy egy, az első csapatban kezdő játékos pályára lépjen ugyanabban a fordulóban a második együttesben is, így Andresen kreatív szabályértelmezéssel a trükközés mellett döntött. A Valerenga II kieső helyen áll a harmadosztály 1. csoportjában, és nagy szüksége van minden erősítésre a Gjövik elleni bajnokin.

„Nem hiszem, hogy ez fair play volt. Sajnáljuk, hogy így kell a Valerengának trükközni, de az is tény, hogy nem volt illegális, amit tettek” – reagált a Gjövik ügyvezetője, Jörg Terje Sagenes.

„A Valerenga nyilván nem akarja, hogy kiessen a második csapata, de az ellenfeleivel szemben nem feltétlenül sportszerű ez a lépés. Ha nem is ütközik szabályba a cselekedetük, az biztos, hogy nagyon a határon mozognak...” – nyilatkozta a szövetség főtitkára, Kjetil Siem.

A norvég Aftenposten újság megszavaztatta az olvasókat, mit gondolnak az esetről: a drukkerek 55 százaléka szerint sportszerűtlenül járt el a Valerenga.

Legfrissebb hírek

Vb 2026 : a spanyol válogatott 15 millió dollárt adózhat a pénzjutalmából

Foci vb 2026
17 perce

Kassai Viktor, Vad II István és Fábián Mihály is örül a nettó játékidő növelésének

Foci vb 2026
26 perce

Montreali tenisztorna: Sinner és Djokovics is visszalépett

Tenisz
26 perce

A PSG-ből szerződtetett középpályást az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
1 órája

Akpe Victory: Hittel, szívvel és kemény munkával jutok előre

Labdarúgó NB I
1 órája

Keddig kell dönteniük a részévételről azoknak, akik neveztek a Balaton-átúszásra

Csupasport
1 órája

Ivica Skelin: A legfontosabb a gyorsaság és a szervezettség

Kosárlabda
1 órája

Norris letaszította az élről a Ferrarit a hungaroringi időmérő előtt

F1
1 órája