Labdarúgás: a Sólyomszem az angol-belgán debütál élesben

2012.05.24. 16:29
Címkék
Június 2-án két nemzetközi felkészülési mérkőzésen is kísérletezni fognak a gólvonal-technológia bevezetésének sürgetéseként. Az Anglia–Belgium találkozón Londonban a teniszből is ismert sólyomszem, míg a Dánia–Ausztrália összecsapáson Koppenhágában a labdába ültetett chip megoldását próbálják ki.

A játékvezetők egyik technológia segítségét sem vehetik igénybe, csupán technikai szakértők kísérik figyelemmel a kísérletet, és ha meggyőződnek róla, hogy hasznos a rendszer, hitelesíthetik. Ebben az esetben bármely torna, sorozat vagy bajnokság vezetői bevezethetik a saját sorozatukban (az angol, a német, a holland és a svájci bajnokság szervezői már jelezték érdeklődésüket, akárcsak a decemberi klubvilágbajnokság japán rendezői).

A sólyomszem lényege, hogy hat nagy felbontású és szuperlassításra alkalmas kamera képét összesítik, így pillanatról pillanatra meg lehet mondani, hogy hol helyezkedik el a játékszer. A továbbfejlesztett rendszerben (amelyet a Wembleyben még nem alkalmaznak), a labda gólvonalon való áthaladásakor a kamerák képeit összesítő program egy másodpercen belül jelt küld a játékvezető felé, akinek a karóráján kigyullad egy led, jelezve, hogy gól született.

A chipes technológia is ugyanígy értesíti a játékvezetőt, de azt követően, hogy a labdába elhelyezett műszer érzékeli azt a mágneses teret, amely a gólvonal mögött található, és amelybe csak abban az esetben kerül be a labda, ha teljes terjedelmével áthalad a gólvonalon.

Legfrissebb hírek

A Győrbe tartó Bouktit mindent megtett a Metz sikeréért

Kézilabda
1 perce

A ZTE bejelentette középső védője távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
30 perce

Szépített a San Antonio az NBA-döntőben

Amerikai sportok
47 perce

MotoGP: Marc Márquez győzelme ellenére óvatos a folytatást illetően

Egyéb autó-motor
1 órája

Keddi sportműsor: a magyar válogatott a kazahokat fogadja Debrecenben

Minden más foci
7 órája

Angyal Dániel: Szeretnénk maradandót alkotni; a Metz ellen már nem fért bele a hiba a Győrnek

E-újság
7 órája

Szívügy – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
8 órája

Kihűlő szerelmek – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik