FIFA-kongresszus: defibrillátort minden pályára; kártérítés a sérült játékosok után

2012.05.24. 15:26
Címkék
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) célja, hogy minden pályán rendelkezésre álljon defibrillátor – hangzott el a szervezet második orvosi konferenciájának csütörtöki, nyilvános napját követő sajtótájékoztatón. A FIFA a jövőben kártérítést fizet a válogatott összetartáson megsérült játékosok után.

Jiri Dvorak, a nemzetközi szövetség orvosi bizottságának tagja beszámolt a FIFA 11+ elnevezésű programról, amely olyan sérülések, például húzódások és rándulások redukálásában nyújt segítséget, amelyeket nem szabálytalanságok okoznak, s ahol alkalmazzák, ott 30-50 százalékkal csökkent az ilyen jellegű sérülések száma.

A futball szereplőinek kiemelt feladata van a közegészség javításában, ennek szellemében az orvosi bizottság kialakított egy egyszerű, iskolásoknak szóló programot, amely Afrikában már működik is, és amelyben jelenleg 40 ezer gyerek vesz részt, a jövőben pedig további országok bekapcsolása várható (Afrikán kívül Latin-Amerikában is). Ugyanakkor régiónként különböző problémákkal kell megküzdeni, így Afrikában is más betegségek ellen kell megtalálni a leghatékonyabb védekezést.

Michel D’Hooghe végrehajtó bizottsági tag hangsúlyozta, a megelőzés a legfontosabb a futballban, így több sérülés is elkerülhető lenne. Az utóbbi években tapasztalt magas számú szívelégtelenség felhívta a figyelmet az alapos orvosi kivizsgálások fontosságára, így a jövőben minden FIFA-torna előtt átvizsgálják a részt vevő játékosokat. Szintén elhangzott, hogy a FIFA kártérítést fizet az elkövetkezőkben a válogatott összetartáson megsérült játékosok után, ennek pontos szabályozásáról most határoznak a kongresszuson.

Fabrice Muamba esete megmutatta, milyen lényeges, hogy az összes pályán rendelkezésre álljon defibrillátor, ezt felismerve az afrikai szövetség például minden tagállamának küldött két darabot, de ez természetesen nem elég.

„A játékosoknak is partnereknek kell lenniük, a kevesebb színészkedéssel megkönnyítenék a bírók dolgát a hasonló esetek gyors felismerése tekintetében” – tette hozzá Dvorak, aki szerint a játékvezetőnek és a csapatok orvosi stábjának minden meccs előtt ellenőriznie kell a defibrillátort.

A tagállamoktól részletes adatokat kértek be a hasonló esetekről, az eredmények pedig nemcsak a sportolók esetében segítenek majd megérteni a probléma természetét.

„A nemzeti szövetségek körében végzett felmérésünk alapján az elmúlt öt évben 84 szívleállás történt a futballpályákon, de csak az esetek húsz százalékában állt rendelkezésre a helyszínen defibrillátor" – mondta D'Hooghe.

A sajtótájékoztató után 17 órától a Kongresszusi Központban lesz a 62. FIFA-kongresszus megnyitója.

Legfrissebb hírek

Angyal Dániel: Nagy fegyvertény a négyes döntő, de nem állnánk meg itt

Vízilabda
7 perce

„Felesleges ajánlatot tenniük” – a Bayern elnöke üzent a Real Madridnak Olise kapcsán

Német labdarúgás
20 perce

Erste Liga: a Debrecen szerződést hosszabbított kapusával – hivatalos

Jégkorong
30 perce

Los Angeles 2028: Dolph Lundgren az öttusa nagykövete lesz

Egyéb egyéni
38 perce

A svédek kapitánya a vb előtt: Nem vagyunk tökéletesek, de küzdünk egymásért

Foci vb 2026
45 perce

Alexander Zverev a legjobb játékos GS-cím nélkül? Többé már nem!

Tenisz
46 perce

Népsport: amikor a Ferencvárosnak jó volt az egy pont…

Népsport
52 perce

A DVSC szerződtette a DVTK fiatal középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik