Portugália: tüdőgyulladással kórházba került a 69 éves Eusébio

Vágólapra másolva!
2011.12.21. 20:34
Címkék
Kórházba került a Benfica és a portugál futball ikonja, a 69 esztendős Eusébio.

Minden idők egyik legnagyszerűbb futballistáját gócos tüdőgyulladás miatt szállították a lisszaboni Hospital da Luz nevű kórházba. Az intézmény szóvivőjének tájékoztatása szerint nem súlyos a legenda egészségügyi állapota, de mindenképpen kórházi ellátást igényel. Eusébio négy évvel ezelőtt is megjárta az intézményt, akkor szívét kellett megműteni.

KI EUSÉBIO?

Az afrikai labdarúgás első aranylabdásaként is számon tartják egyesek a Portugál Kelet-Afrikában született (ma Mozambik) támadót, akit 1960-ban a Benfica szabályszerűen ellopott, és elrejtett, amíg alá nem írt a csapathoz. Erre azért volt szükség, mert a Sporting Lisbon is szerződtette volna Eusébiót, aki ráadásul addig a zöld-fehérek kvázi fiókcsapatánál, a Lourenco Marquesnél rúgta a bőrt.Felfedezője az egykori kiváló brazil játékos, José Carlos Bauer volt, ő ajánlotta be a Benfica akkori edzőjének, Guttmann Bélának.


Az ifjú titán megszerzése igencsak sokba került, de a 7500 fontos vételárat Eusébio da Silva Ferreira 727 góllal hálálta meg! Tizenegyszeres portugál bajnok, ötszörös kupagyőztes, kétszeres Bajnokcsapatok Európa-kupája-első lett a klubbal, a válogatottal 1966-ban világbajnoki bronzérmes és a torna gólkirálya. 1965-ben megkapta az Aranylabdát a France Football ítészeitől (kétszer második is lett e szavazáson), 1968-ban és 1973-ban kiérdemelte az európai Aranycipőt is. Hatszor szerezte meg a portugál gólkirályi címet. Az ízig-vérig régimódi vágású sportember 1975-ben elhagyta klubját (amelynek stadionja előtt szobrot állítottak neki), és a Rhode Island Oceaneers, Boston Minutemen, Monterrey, Beira-Mar, Toronto Metros-Croatia, Las Vegas Quicksilvers, New Jersey Americans, Uniao de Tomar útvonalon népszerűsítette a sportágat.
1978-as visszavonulása után a futball és a Benfica utazó nagykövete lett, ez utóbbi minőségében Fehér Miklós temetésén is részt vett. A „fekete párduc" 64 válogatott fellépésén 41 gólt szerzett. Az IFFHS szerint ő volt a XX. század 10. legjobb labdarúgója.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik