Mourinho: Nem igazságos a liga versenykiírása

Vágólapra másolva!
2011.03.12. 12:17
null
José Mourinho úgy véli, minden a Barcelonának kedvez a Primera Divisiónban (Fotó: Reuters)
Címkék
José Mourinho a Barcelonát idegenben legyőző Hércules elleni mérkőzés előtt elsősorban nem attól fél, hogy ő is elbukik csapatával az alicanteiekkel szemben, hanem azon dühöng, hogy a spanyol bajnoki kiírás hátrányba sodorja együttesét a Barcához képest. A Real Madridnak a bajnoki cím érdekében ugyanúgy szüksége van minden egyes pontra, mint a Juventusnak a Serie A-ban a BL-szereplés kiharcolásához.

 

PRIMERA DIVISIÓN

Nehéz időszak vár a Real Madridra: a Barcelonát idegenben legyőző Hércules szombati fogadása után szerdán a Lyon elleni BL-nyolcaddöntő-visszavágó, majd szombaton az Atlético Madrid elleni városi derbi következik.

A Bernabéu-stadionban sokan azt remélik, hogy az éllovas Barca idénybeli egyetlen hazai bajnoki vereségét okozó alicantei együttes elleni találkozónak nagyobb a füstje, mint a lángja (már csak azért is, mert a Mallorca 2002–2003-as idénybeli hőstette óta egyetlen csapatnak sem sikerült ez a bravúr, azaz mindkét nagyágyúnál nyerni), s ezt támasztja alá az is, hogy Mourinho már a jövő heti, Atlético elleni összecsapással foglalkozik.

A korona mögött:
A BL-re kell rámennünk!

„A menetrend a Barcelona kezére játszik – jelentette ki a portugál mester. – A csapat ugyanis a keddi Bajnokok Ligája-meccse után vasárnapig pihenhet, csak akkor játszik az élvonalban, míg nekünk a szerdai BL-találkozónk után szombaton nagyon kemény ligamérkőzésen kell helyt állnunk. Nem egyenlőek a feltételek, nem egyenlőek a szabályok, a versenykiírás nem igazságos. Ha egyetlen pontot is elveszítünk, oda a bajnokság."

A spanyol játéknapon nem szerepel magyar, Pintér Ádám a Marca szerint sérülés miatt nem lesz ott együttese, a Zaragoza Valencia ellen készülő keretében.

SERIE A

Luigi Delneri, a Juventus vezetőedzője úgy véli, odaérhet még csapatával a Bajnokok Ligája-szereplést érő negyedik helyre, de ehhez a hátralévő összes mérkőzését meg kell nyerniük. A negyedik Laziótól tíz pontra lévő „zebrák" a menetelést szombat este a 17. helyezett Cesena otthonában kezdenék el.

„Tíz meccsünk van hátra a Serie A-ban, és mind a tíz olyan, mint egy kupadöntő: csak akkor járhatunk sikerrel, ha megnyerjük őket. Meglehet a BL-szereplés, az előttünk álló riválisok ugyanis még többször is játszanak egymással, és ha megfelelő eredmények születnek, révbe érhetünk – mondta Delneri, hozzátéve, nem fél attól, hogy kirúgják, még akkor sem, ha esetleg vereséget szenvednek Cesenában. – Nem szoktam azon gondolkozni, hogy kirúgnak-e, és akkor sem jut eszembe, ha esetleg kikapunk szombat este. Nehéz ez az időszak, de túl kell esni rajta. Nem bukhatunk el: ki kell mennünk a pályára, és be kell bizonyítanunk, hogy jobbak vagyunk annál, mint amit az elmúlt időszakban mutattunk."

Bár a 60 éves szakember még a szerződéshosszabbításról sem mondott le, az olasz sajtó szerint a Chievo mestereként hírnevet szerző Delneri napjai meg vannak számlálva a Juvénál. Utódjaként Luciano Spallettit, a Zenit trénerét emlegetik, a kopasz szakember azonban cáfolta, hogy Torinóba készül.

„Először mindenki biztosra vette, hogy a Fiorentina edzője leszek, de nem lett belőle semmi. Most a Juventusszal hoztak szóba, újfent alaptalanul. Nagyon jól érzem magam a Zenitnél, maradok" – mondta a csapatával csütörtökön az Európa-liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a Twentétől Hollandiában 3–0-s vereséget szenvedő Spalletti.

BUNDESLIGA

Németországban a bajnokságot toronymagasan vezető Dortmund a 9. helyen álló Hoffenheim vendégeként lép pályára, és bár a házigazda borzasztó formát mutat (az elmúlt négy meccsén egyetlen pontot szerzett), Jürgen Klopp tisztában van vele, hogy néha a sebzett vad a legveszélyesebb.

„Ez a Hoffenheim legjobb alkalma arra, hogy egyenesbe hozza az idényét, ezért vigyáznunk kell" – mondta Klopp.

A nap rangadóját a Bayern München és a Hamburg játssza egymás ellen. Eddig mindkét gárda várakozáson alul teljesít, ezért lélektanilag is fontos, milyen eredményeket érnek el az ilyen találkozókon. A bajoroknál és a HSV-nél is bejelentették, hogy a vezetőedzők, azaz Louis van Gaal, illetve Armin Veh az idény végén távozik a kispadról, úgyhogy ők semmiképp sem mondhatják egymásnak: jövőre, veled, ugyanitt. Hacsak nem Van Gaal lesz a Hamburg, Veh pedig a Bayern következő edzője...

FA-KUPA

Magyar szereplője is lehet az angol FA-kupa szombati negyeddöntőjének, igaz, egyelőre nem biztos, hogy Bogdán Ádám, a Bolton kapusa folytathatja sorozatát a kupaküzdelmekben. A sorozat eddigi boltoni találkozóin a vörös hajó légiós védett, de már a negyeddöntőnél jár a széria, és a klubok a küzdelmek vége felé általában már egyre több játékosukat vetik be az első csapatból.

Ha Owen Coyle menedzser úgy dönt, hogy ezúttal nem szerepelteti Bogdánt, az első számú kapus, a finn Jussi Jääskeläinen 500. alkalommal léphet pályára a klub színeiben.

A másik mérkőzésről, a Manchester United–Arsenal találkozóról ide kattintva tekinthetik meg beharangozó írásunkat.

A SZOMBATI PROGRAM
NB I, 19. FORDULÓ
Szolnok–Kecskemét 14.30
Debrecen–Bp. Honvéd 15.00 (Tv: Sport1)
Haladás–Pápa 16.00
Kaposvár–Siófok 16.00
ZTE–Paks 17.30 (Tv: Sport1)
Ferencváros–Videoton 19.30 (Tv: Duna Tv)
PRIMERA DIVISIÓN, 28. FORDULÓ
Almería–Atlético Madrid 18.00
Real Madrid–Hércules 20.00 (Tv: Sport2)
Zaragoza–Valencia 22.00 (Tv: Sport2)
BUNDESLIGA, 26. FORDULÓ
Hoffenheim–Dortmund 15.30 (Tv: Eurosport 2)
Bayern München–Hamburg 15.30
Schalke–Eintracht Frankfurt 15.30
Kaiserslautern–Freiburg 15.30
Wolfsburg–Nürnberg 15.30
Werder Bremen–Mönchengladbach 18.30 (Tv: Eurosport 2)
SERIE A, 29. FORDULÓ
Cesena–Juventus 20.30 (Tv: Digi Sport)
FA-KUPA, NEGYEDDÖNTŐ
Birmingham City–Bolton Wanderers 13.45 (Tv: Sport Klub)
Manchester United–Arsenal 18.15 (Tv: Sport Klub)

A tabellákat ide kattintva tekintheti meg.

 

Legfrissebb hírek

Szalai Fanni bronzérmes a chicagói triatlonversenyen

Egyéb egyéni
43 perce

F1 75: amikor Vettel agya elborult az Azeri Nagydíjon

F1
47 perce

Videók: Müller és Szon is megszerezte első MLS-gólját, de Gazdag is betalált

Minden más foci
1 órája

Rea Barnabás: A Barca a legnagyobb álmom

Kézilabda
1 órája

Kurucz Levente és Nádas Bence világbajnok K–2 500 méteren!

Kajak-kenu
1 órája

„Ez a szuperereje” – Mikel Arteta a duplázó Viktor Gyökerest dicsérte

Angol labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Nagy Martin hét lövést védett első svédországi tétmeccsén

Kézilabda
1 órája

Rg-vb: döntős a magyar együttes kéziszercsapat

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik