Tájfutás: részvételi csúcsot várnak a miskolci világbajnokságon

MTI MTIMTI MTI
2009.07.01. 23:51
Címkék
A nevezések jelenlegi állása alapján csúcsmezőny várható az augusztus 16. és 23. közötti tájfutó világbajnokságon: a Miskolc központú viadalon 43 ország több mint 360 versenyzője méri majd össze felkészültségét a Bükk-hegységben és az Aggteleki karszton.
Az esemény szerdai sajtótájékoztatóján kiderült, a magyar színeket 13-an képviselik. A sportág első hazai világbajnoka, egyben az esemény háziasszonya, Monspart Sarolta az első magyarországi világbajnokságról őrzött emlékeit felidézve azt mondta, az 1983-as zalaegerszegi vb-hez képest nemcsak a sportág változott sokat, hanem a rendezés körülményei is, akkoriban jóformán azt sem tudták, mi az a fax, ma pedig már az internetes közvetítés sem számít csodának. Hegedüs Zoltán szövetségi kapitány emlékeztetett rá: négy éve kapta meg a feladatot, hogy a hazai vb-re készítse fel a magyar csapatot.„Akkor azt mondtam, legyenek egyszámjegyű eredményeink egyéniben és váltóban. Tavaly, Csehországban mindkét váltónk tizedik lett, vagyis már csak egy kicsi előrelépés kell. Reálisan többet nem várhatunk, mert a sűrű mezőnyben ez is remek teljesítmény lenne” – mondta Hegedüs. Az MTI kérdésére a szövetségi kapitány megnevezte a csapat húzóembereit: szerinte Lenkei Zsolttól, Kovács Ádámtól, illetve Makrai Évától és Szerencsi Ildikótól várható a legjobb szereplés. A legnagyobb reményt azonban a váltók szerepléséhez fűzi a szakvezető. Lenkei Zsolt az MTI-nek elmondta, a miskolci lesz a harmadik világbajnoksága: „Már mindennap foglalkozom a vb-vel, ha éppen nem fizikai edzéseken, akkor mentálisan, térképolvasással készülök a versenyre. Az első húszba várom magam, de igazából a tízhez közeli eredménnyel lennék elégedett.” A szervezőbizottság elnöke, Gerzsényi Zsolt bejelentette, hogy Sólyom László köztársasági elnök elvállalta a fővédnökséget. A vb hivatalos megnyitója augusztus 18-án lesz, de már a 16-i selejtezővel megkezdődnek a küzdelmek. Miskolc környéke a tájfutó-vb mellett Trail-O (a tájfutás mozgássérültek által is űzhető szakága)-világbajnokságnak és Hungária Kupa nemzetközi viadalnak is helyszíne lesz augusztus közepén.

A hazai csapat

Nők: Gyurkó Fanni (sprint, hosszútáv, váltó), Kelemen Bernadett (középtáv, hosszútáv), Makrai Éva (középtáv, váltó), Őry Eszter (sprint), Simon Ágnes (sprint), Szerencsi Ildikó (középtáv, hosszútáv, váltó)
Férfiak: Dénes Zoltán (hosszútáv), Domonyik Gábor (középtáv), Gösswein Csaba (középtáv, váltó), Kovács Ádám (középtáv, hosszútáv, váltó), Lenkei Zsolt (sprint, hosszútáv, váltó), Szabó András (sprint), Zsebeházy István (sprint)

A hazai csapat

Nők: Gyurkó Fanni (sprint, hosszútáv, váltó), Kelemen Bernadett (középtáv, hosszútáv), Makrai Éva (középtáv, váltó), Őry Eszter (sprint), Simon Ágnes (sprint), Szerencsi Ildikó (középtáv, hosszútáv, váltó)
Férfiak: Dénes Zoltán (hosszútáv), Domonyik Gábor (középtáv), Gösswein Csaba (középtáv, váltó), Kovács Ádám (középtáv, hosszútáv, váltó), Lenkei Zsolt (sprint, hosszútáv, váltó), Szabó András (sprint), Zsebeházy István (sprint)
Legfrissebb hírek

Vb 2026: megjelent a torna hivatalos dalának videoklipje

Foci vb 2026
1 perce

Tippek a megfelelő bringás gyerekülés kiválasztásához

Csupasport
5 perce

Hamilton magára talált, Leclerc teljesen elveszett Monrealban

F1
6 perce

Vízilabda: a BVSC-Zugló nyerte a fiú serdülőbajnokságot

Utánpótlássport
54 perce

BL- és El-selejtezők: az ETO a Klaksvíkkal, a Fradi a Zsolnával is találkozhat

Bajnokok Ligája
1 órája

„Bennem van szégyenérzet, ha kihagyok egy helyzetet” – Varga Barnabás a hibák utáni kettőzött erőről

Légiósok
1 órája

Pécs-Baranya FC; Testvérharc okozta az első pécsi proficsapat vesztét – elfeledett élvonalbeli futballklubok, 8. rész

Képes Sport
1 órája

Ritmikus gimnasztika: az oroszok saját zászlójukat használhatják az Eb-n

Torna
1 órája
Ezek is érdekelhetik