Strandfoci: veszített a magyar csapat, így nem sok esélye maradt

2009.06.08. 13:10
Címkék
Második mérkőzését, egyben alighanem nyolcaddöntőbe jutási esélyét is elveszítette a magyar strandlabdarúgó-válogatott a castellóni világbajnoki selejtezőn.
A hollandoktól elszenvedett 8–6-os vereség után Izraellel szemben kellett volna életben tartania nyolcaddöntős reményeit a magyar strandlabdarúgó-válogatottnak, ám erre szinte esélye sem volt.Együttesünk egyszer sem vezetett, csak 1–1-ig tudott lépést tartani előzetesen gyengébbre taksált vetélytársával (Fekete Viktor bal felső sarkos bombája jelentette az egyenlítést az első harmadban).Többek között egy, az izraei térfélről kapott gól visszavetette a magyarokat, 2–3-nál ugyan élet költözött a játékukba, ám az izraeliek büntetőből (elsőre Szűcs László még védett, ám a bíró ismétlést rendelt el) visszaállították a kétgólos különbséget, majd a mezőny legjobbja, Ilosz még egyszer betalált.Az utolsó játéknapon a toronymagas favorit, a két hete az Európa-kupán Magyarországot 6–1-re kiütő Svájc lesz Kovács Kálmán csapatának ellenfele.A csoportokból az első két helyezett, valamint a két legjobb harmadik jut be a nyolcaddöntőbe, az egyenes kieséses szakaszból pedig a legjobb öt kvalifikálja magát a dubai világbajnokságra.

Világbajnoki selejtező, európai zóna, Castellón

Csoportkör, 2. forduló
Izrael–Magyarország 5–2 (1–1, 1–0, 3–1)
Gólszerző: Ilosz (2), Badri, Jazim, Benaruz, ill. Fekete V., Besenyei

Világbajnoki selejtező, európai zóna, Castellón

Csoportkör, 2. forduló
Izrael–Magyarország 5–2 (1–1, 1–0, 3–1)
Gólszerző: Ilosz (2), Badri, Jazim, Benaruz, ill. Fekete V., Besenyei
Legfrissebb hírek

Elkezdte: Szoboszlai góllal és gólpasszal vezette győzelemre a Liverpoolt a tengerentúlon

Légiósok
10 perce

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
7 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
8 órája

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
8 órája

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
8 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
8 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
9 órája