Akik végül maradtak: Huszti, Szélesi, Fülöp, Arsavin és Crespo

Vágólapra másolva!
2008.09.02. 10:36
Éjfélkor „bezárt a bazár”, azaz lezárult a nyári átigazolási időszak, és nem volt hiány izgalmakban még az utolsó órákban sem. Manchester volt a középpontban, és nem hiába kellett várniuk az átigazolásokra éhes futballrajongóknak: a United a bolgár Dimitar Berbatovval, míg a City Robinhóval erősítette meg a keretét. De voltak olyanok is, akik könnyen mehettek volna, ám végül maradtak. Alábbi összeállításunk velük foglalkozik – a teljesség igénye nélkül.
Huszti Szabolcs maradt Hannoverben
Fotó: Imago (archív)
Huszti Szabolcs maradt Hannoverben
Huszti Szabolcs maradt Hannoverben
Fotó: Imago (archív)
Huszti Szabolcs maradt Hannoverben
Ha magyar szempontból nézzük a történteket, az első helyre kívánkozik Huszti Szabolcs, aki a tavasszal a klubvezetők nyomása ellenére nem hosszabbította meg jövő nyáron lejáró szerződését Hannoverben.

Mivel emiatt kissé megfagyott körülötte a levegő, és a hírek szerint vevőjelölt is volt bőséggel (német csapatok mellett az orosz Zenit érdeklődéséről is lehetett hallani), sokan joggal gondolták úgy, hogy váltani fog. És a magyar középpályás minden bizonnyal váltott is volna, de a hannoveri vezetők nem adták el.

Ezt a magyar válogatott középpályás menedzsere, Filipovics Vladan hétfő este erősítette meg a Nemzeti Sport Online érdeklődésére.

„Több ajánlat is érkezett Huszti Szabolcsért, ám a Hannover nem akarta eladni. Még az utolsó pillanatban, azaz ma is volt érdeklődés iránta, de hiába. Szabolcs tehát fél évig biztosan marad a Hannovernél, ahová 2009 nyaráig köti a szerződése” – summázta a lényeget a játékosügynök.

Azon persze lehet gondolkodni, hogy a német klub elöljárói miért döntöttek így. Hiszen lehet, hogy most tudtak volna utoljára „pénzt csinálni” a magyar válogatott középpályásból…

Huszti tehát marad, és legközelebb a téli átigazolási időszakban igazolhat máshová. Addig pedig vissza kellene verekednie magát a kezdőcsapatba, amely annak fényében, hogy a hét végén a vezetőedző, Dieter Hecking nem nevezte az utazó keretbe a Stuttgart elleni bajnokira, nem lesz könnyű.

Az átigazolási időszak hajrájában válogatott futballistáink közül Huszti Szabolcs esetleges klubváltása mellett talán a legnagyobb esély Szélesi Zoltán csapatcseréjére volt, ám ahogyan Huszti marad Hannoverben, úgy Szélesi is marad a francia Racing Strasbourg-nál.

A 26 éves jobbhátvéd kedd reggel erősítette meg a Nemzeti Sport Online érdeklődésére, hogy nem váltott csapatot, és a másodosztályú Racing Strasbourg-ban folytatja pályafutását.

Mint arról korábban beszámoltunk, Szélesi iránt a holland élvonalbeli Twente érdeklődött, de ezek szerint nem jött létre az üzlet. Hogy Szélesi jövője az utolsó pillanatig kérdéses volt, jelzi, hogy a védő a múlt héten azt mondta érdeklődésünkre, hogy hétfőig bármi megtörténhet, és nem cáfolta kategorikusan a Twente érdeklődését sem.

A magyar válogatott keretéhez tartozó futballisták közül Fülöp Márton sorsa továbbra is kérdéses, a kapus nem véd a Premier League-es Sunderlandben, és el szeretne jönni, ám a nyáron az átigazolása a Stoke Citybe kútba esett.

Mivel kölcsönadásra az átigazolási szezonon kívül is van lehetőség Angliában, Fülöp az ősszel nagy valószínűséggel kölcsönben folytatja valamelyik alacsonyabb osztályú együttesben, a Championshipből állítólag már érdeklődő is van iránta.

ARSAVIN MÉG, CRESPO MÁR NEM MENT

Az átigazolási időszak talán legnagyobb meglepetése, hogy a Zenit klasszisa, a júniusi Európa-bajnokságon is remeklő Andrej Arsavin végül marad Szentpéterváron annak ellenére, hogy – túlzás nélkül – fél Európa bejelentkezett érte. Volt szó korábban a Chelsea-ről, a Barcelonáról, az Interről és az Arsenalról is, aztán az utóbbi időben már csak a Tottenham Hotspur érdeklődése maradt, de hiába minden pletyka, maga az üzlet nem jött létre. Arsavinnak ennek ellenére nem kell elégedetlenkednie, hiszen erős csapatban mutathatja meg tudását a Bajnokok Ligájában, és nem lenne meglepetés, ha a nyáron felvetődött feltételes módú hírek közül télen egy már kijelentő módban állhat. Vele ellentétben nincs oka az örömre Hernán Crespónak, az Inter argentin csatára hiába akart nagyon eljönni Milánóból, végül bennragadt. És ez azért lehet nagy érvágás a rutinos támadónak, mert José Mourinho vezetőedzőnél csak a hatodik a sorban, Ibrahimovic, Mancini, Balotelli, Cruz és Adriano után következik. Ráadásul kedd reggel az is kiderült, hogy az Inter nem is nevezte a Bajnokok Ligájára leadható 25 fős keretébe…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik