Kedd esti gálaelőadás az Anfielden: Liverpool–Arsavin 4–4

Vágólapra másolva!
2009.04.21. 23:06
A hétvégén kellett volna lejátszani a 33. forduló keretében a Liverpool–Arsenal mérkőzést, ám az ágyúsok FA-kupa-elődöntője miatt keddre csúsztatták a találkozót. A mérkőzés remek játékot hozott, és ismét bebizonyosodott a futball alapigazsága, mely szerint a focit gólra játsszák.
Arsavin négyszer teremtett csendet az Anfielden
Fotó: Reuters
Arsavin négyszer teremtett csendet az Anfielden
Arsavin négyszer teremtett csendet az Anfielden
Fotó: Reuters
Arsavin négyszer teremtett csendet az Anfielden

A SOK GÓL BŰVÖLETÉBEN

Érdekesség, hogy a Liverpool egy héten belül másodszor játszott 4–4-es döntetlent – és tette ezt mindkétszer egy másik angol csapat ellenében. A „vörösök” éppen egy hete a Chelsea otthonában rendezett Bajnokok Ligája-negyeddöntő-visszavágón érték el ezt az eredményt, az azonban bukást jelentett nekik, hiszen nem jutottak be az elődöntőbe. A szezon során a Liverpool hatodik alkalommal lőtt négy vagy több gólt tétmérkőzésen (a hazai és a nemzetközi kupatalálkozókat is beleszámítva), ez a mutató az Arsenal esetében 10. Az „ágyúsoknak” is volt már 4–4-es meccsük a szezonban, a Tottenham elleni, októberi hazai bajnokit zárták ilyen eredménnyel.
Nagyszerűen kezdődött a rangadó, a Liverpool azonnal nagy nyomás alá helyezte az Arsenal kapuját. Fernando Torres játéka megoldhatatlan feladat elé állította a vendégek védelmét, a spanyol csatár akkor került helyzetbe az első negyedórában, amikor csak akart – más kérdés, hogy rendre el is hibázta ezeket a lehetőségeket.

Úgy negyedóra múltán aztán már hébe-hóba az Arsenal játékosai is labdához jutottak, addig jóformán csak a parádés védések sorát bemutató kapus, Lukasz Fabianski találkozott ugyanis a labdával.

A félidő közepén aztán Howard Webb játékvezető került reflektorfénybe, miután a néhány perc alatt kétszer is csúnyán szabálytalankodó Mikael Silvestrét engedte tovább játszani, holott nem lett volna meglepő, ha a két sárga lapot érő megmozdulása után számára véget ér a találkozó.

A 35. percben aztán – miközben a Liverpool nyomása nem igazán gyengült –, megszerezte a vezetést az Arsenal: Mascherano óriási hibáját követően Samir Nasri beadását Andrej Arsavin vágta a léc alá.

A szünetben Benítez lehetett az idegesebb, hiszen így csapata vesztett pontok tekintetében már hét egységgel maradt le a tabellán élen álló Manchester Unitedtől.

Ennek megfelelően ismét neki ugrott ellenfelének a hazai csapat, ám ezúttal alig néhány perc után meg is lett az eredménye. Sagna kétszer is nagyot hibázott, mert előbb Kuythoz játszott a saját tizenhatosán belül, majd lemaradt a beadást fogadó Torresről, és a spanyol annál sokkal jobb csatár, hogy egy ilyen lehetőséget kihasználatlanul hagyjon.

Alig öt perc múlva ismét megzavarodott az Arsenal védelme, és miután eladták a labdát, Kuyt jó beadását követően Benajun fejesével már a Liverpool vezetett.

A játék képe a harmadik gól után sem sokat változott, az eredmény viszont igen. Továbbra is a Liverpool támadott, ám az Arsenal, illetve Arsavin három perc alatt lőtt két gólt – az első különösen nagy volt – és ezzel megszerezte angliai pályafutása első mesterhármasát.

A Liverpool sem késett a válasszal, Torres igyekezett nem túlságosan lemaradni Arsavintól a ma esti gólversenyben, a spanyol második találatával már 3–3 állt az eredményjelzőn.

A hetedik gól könnyen hamar megszületethetett volna, hiszen a vendégek Bendtner révén lőttek egy szabályos, ám les miatt érvénytelenített gólt, a másik oldalon meg Torres fejesét a gólvonalról mentette fejjel a fiatal Gibbs.

A hosszabbításban aztán még egy gólváltás is belefért: a 90. percben Arsavin belőtte negyedik gólját, míg a válasz Benajuntól érkezett a 93. percben.

Összességében nagyszerű mérkőzést hozott a találkozó, amelyen mindent egybevetve igazságos eredmény született. Az Arsenal ugyanis a mérkőzés jelentős részében jóval gyengébben játszott, mint a Liverpool, amely viszont szekérderéknyi helyzetet hagyott kihasználatlanul.

A találkozó góljait ide kattintva tekintheti meg.

PREMIER LEAGUE


Helyszín: Anfield Road
Nézőszám: 45 000
Játékvezető: Howard Webb
.
A KEZDŐCSAPATOK
LIVERPOOL ARSENAL
25 Reina 21 Fabianski
17 Arbeloa 3 Sagna
5 Agger 5 K. Touré
23 Carragher 18 Silvestre
12 F. Aurélio 40 Gibbs
18 Kuyt 17 A. Song
11 Riera 4 Fabregas
20 Mascherano 15 Denílson
14 Xabi Alonso 23 Arsavin
15 Benajun 8 Nasri
9 F. Torres 26 Bendtner
Menedzser Menedzser
Rafa Benítez Arsene Wenger
Gólszerző: F. Torres (49. 72.), Benajun (54., 93.), ill. Arsavin (35., 67., 70., 90.)
Csere: Riera helyett Babel (72.), Kuyt helyett ez-Zahr (85.), ill. Denílson helyett Walcott (65.), Bendtner helyett Diaby (90.)
Sárga lap: Sagna (62.)
Kiállítva:

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Liverpool 33 20 11 2 63–25 +38 71
2. Manchester United 31 22 5 4 54–21 +33 71
3. Chelsea 32 20 7 5 55–20 +35 67
4. Arsenal 33 17 11 5 58–32 +26 62
5. Aston Villa 33 15 9 9 50–44 +6 54
6. Everton 32 14 10 8 48–35 +13 52
7. West Ham 33 12 9 12 38–37 +1 45
8. Fulham 33 11 11 11 33–28 +5 44
9. Tottenham 33 12 8 13 39–36 +3 44
10. Manchester City 33 12 5 16 51–44 +7 41
11. Wigan 32 11 8 13 31–36 –5 41
12. Stoke City 33 10 9 14 33–48 –15 39
13. Bolton 33 11 4 18 39–50 –11 37
14. Portsmouth 32 9 10 13 35–48 –13 37
15. Sunderland 33 9 8 16 31–43 –12 35
16. Hull City 33 8 10 15 36–56 –20 34
17. Blackburn 33 8 10 15 35–55 –20 34
18. Middlesbrough 33 7 10 16 25–47 –22 31
19. Newcastle 33 6 12 15 37–53 –16 30
20. West Bromwich Albion 33 6 7 20 30–63 –33 25
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik