Két lesgólt szerzett a Juve, az egyikkel verte meg az Arsenalt

Vágólapra másolva!
2008.08.02. 19:32
Az Emirates-kupa második szombati mérkőzésén a hazai pályán játszó Arsenal 1–0-ra kikapott a Juventustól. A mindent eldöntő gólt David Trezeguet szerezte az első félidőben, apró szépséghiba, hogy a francia csatár lesen állt a találat pillanatában. Vasárnap a Juventus–Hamburg (15 óra) és az Arsenal–Real Madrid (17. 30) mérkőzésekkel folytatódik a torna.
Eboue és az Arsenal is elbukott
Foró: Reuters
Eboue és az Arsenal is elbukott
Eboue és az Arsenal is elbukott
Foró: Reuters
Eboue és az Arsenal is elbukott

Nem estek egymásnak a csapatok a mérkőzés elején, az első komolyabb helyzetre a 14. percig kellett várni. Ekkor Emmanuel Eboue ívelt át a jobb oldalról, az érkező Jack Wilshere lövése után pedig Gianluigi Buffon csak másodjára tudta megkaparintani a labdát.

Csendesen csordogált a mérkőzés, a Juventus nem nagyon tudott eljutni az Arsenal kapujáig, amit a lengyel Lukasz Fabianski védett.

Az első vendég lövés Mohamed Sissoko nevéhez fűződik, de a mali középpályás 22 méteres próbálkozása után a labda elkerülte a jobb alsó sarkot.

A 29. percben két frissen igazolt játékos került egymással szembe Aaron Ramsey és Olof Mellberg személyében. A fiatal walesi játékos ügyesen forgatta meg a rutinos svéd hátvédet, majd éles szögből lőtt, de Buffon védte a lapos lövést.

Minden előzmény nélkül talált a kapuba David Trezeguet a 35. percben, de mivel lesen állt a 10 méteres fejesének pillanatában, a játékvezető nem adta meg a gólt.

Kísértetiesen hasonló szituációt láthatott az Emirates Stadion közönsége három perccel később, amikor a francia csatár ugyancsak lesen állva egy lövésbe tette bele a lábát a kapu előtt, de a partjelző ezúttal nem emelte fel a zászlóját, így ez a találat érvényes volt.

A második félidőre három rutinos játékosát is pályára küldte Arsene Wenger, és Emmanuel Adebayor, William Gallas és Abou Diaby szemmel láthatóan erőteljesebbé tette az „ágyúsok” játékát.

Egyértelműen fölényben játszott a hazai csapat a mérkőzés ezen szakaszában, de gólt csak nem sikerült lőniük.

A szerződéshosszabbítási szándékát pénteken bejelentő Adebayor a 63. percben ígéretes helyzetből fejelhetett kapura, de Buffon ismét a helyén volt.

A 80. percben a csereként beállt Szalihamidzsics adott munkát Fabianskinak, de a lengyel kapus hárította a bosnyák játékos bombáját.

Adebayor az utolsó percben majdnem kiegyenlített, de 17 méteres csavarása pár centivel elkerülte a bal oldali kapufát.

Nyert tehát a Juve, és négy pontjával (a győzelemért három pont jár, a rúgott gólért pedig egy) a második helyen áll a Hamburgot verő Real Madrid mögött.

EMIRATES-KUPA

Arsenal–Juventus 0–1 (0–1)
Arsenal: Fabianski – Hoyte (Sagna, 60.), Senderos (Gallas, 46.), Djourou, Eboué (Nasri, 60.) – Denílson, Gibbs, Ramsey (Diaby, 46.), Wilshere (Walcott, 60.)– Vela (Adebayor, 46.), Bendtner
Juventus: Buffon – Grygera, Mellberg, Chiellini, Molinaro – Marchionni (Poulsen, 77.), Sissoko (Rossi, 82.), Tiago (Ekdal, 77.), Nedved (Salihamidzic, 61.) – Trezeguet (Camoranesi, 69.), Iaquinta (Amauri, 69.)
Gólszerző: Trezeguet (38.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik