Ludovic Giuly hazatért, az új állomás a Paris Saint-Germain

Vágólapra másolva!
2008.07.18. 17:02
A francia Ludovic Giuly római kalandja nem tartott túl sokáig: a játékos 2007 nyarán érkezett az Örök Városba a Barcelona együttesétől, abban a reményben, hogy stabil helyet harcolhat ki magának a „farkasok” kezdőcsapatában, de egy év után máris továbbállt. Ezúttal hazafelé vette az irányt, a Paris Saint-Germain együtteséhez.
Ludovic Giuly (jobbra) a hetes mezt kapta Párizsban
Fotó: www.psg.fr
Ludovic Giuly (jobbra) a hetes mezt kapta Párizsban
Ludovic Giuly (jobbra) a hetes mezt kapta Párizsban
Fotó: www.psg.fr
Ludovic Giuly (jobbra) a hetes mezt kapta Párizsban

A francia bajnokság előző kiírása finoman szólva sem a Paris Saint-Germain csapatáról szólt. Azaz bizonyos értelemben mégis, hiszen a kiesés elkerülése ellen vívott harc kapcsán gyakran hallhattuk a patinás PSG nevét. Az együttes végül bennmaradt az első osztályban, és mind a vezetők, mind a szurkolók azt szeretnék, ha a következő szezonban nemcsak a kupákban, hanem a bajnokságban is jelentős célokért küzdhetne a gárda.

A PSG KÉT ARCA

Míg a 2007-08-as bajnokságban csak szenvedett a Paris Saint-German, a kupákban nagyon ment az együttesnek: a Ligakupát megnyerte, a Francia Kupában pedig a döntőig jutott. A szurkolók abban reménykednek, hogy a csapat az új szezonban végig a szebbik arcát mutatja majd.
Ennek megfelelően az elöljárók szeretnék megerősíteni a keretet, és pénteken be is jelentették a 17-szeres francia válogatott támadó középpályás, Ludovic Giuly leigazolását.

A 32 éves játékos Paul Le Guen hívó szavára az AS Romát hagyta ott, ahol – bár nagy reményekkel érkezett – nem tudott alapemberré válni. Giuly korábban a Lyon és Monaco együttesében is játszott, majd a Barcelonánál és a Románál eltöltött légiósévek után tér haza Franciaországba.

Giuly a benini Stéphane Sessegnon után a második fontosabb erősítés a fővárosi csapatnál, mivel a világbajnok Lilian Thuram átigazolása szívproblémái miatt meghiúsult.

Az azonban elképzelhető, hogy mégis érkezik még francia válogatott játékos a párizsi klubhoz: a Chelsea új menedzsere, a brazil Luiz Felipe Scolari ugyanis engedélyezte Claude Makelelének, hogy tárgyalásokat kezdjen a PSG-vel az átigazolásáról.

KATTINTSON ÉS OLVASSA EL FRANCIA ÁTIGAZOLÁSI KÖRKÉPÜNKET!

JÁTÉKOSMOZGÁSOK A PSG-NÉL

Paris St.-Germain
Érkezett: Albert Legrand Baning (Sedan – kölcsönből vissza), Fabrice Pancrate (Sochaux – kölcsönből vissza), Youssouf Mulumbu (Amiens – kölcsönből vissza), Sammy Traoré (Auxerre – kölcsönből vissza), Guillaume Hoarau (Le Havre, 500 000), Stéphane Sessegnon (Le Mans, 9 000 000)
Távozott: Bernard Mendy (Hull City – ingyen), Mario Yepes (lejárt a szerződése), Jérome Alonzo (Nantes – ingyen), Pedro Pauleta (visszavonult), Amara Diané (Al-Rajjan, 7 000 000), Didier Digard (Middlesbrough, 5 000 000), Souza (Gremio – kölcsönbe), Cristian Rodríguez (FC Porto, 7 000 000), Gaël N'Lundulu (Portsmouth)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik