Giovanni Trapattoni világbajnoki szereplést ígér az íreknek

Vágólapra másolva!
2008.03.11. 18:43
Giovanni Trapattoni februárban egyezett meg az ír szövetség vezetőivel arról, hogy ő irányítja majd Robbie Keane-éket az ősszel kezdődő világbajnoki selejtezők során. Az olasz mester most arról beszélt, hogy több lehetőséget is visszautasított az írek kedvéért.
Trapattoni Dél-Afriákba vezetné az íreket
Fotó: Action Images
Trapattoni Dél-Afriákba vezetné az íreket
Trapattoni Dél-Afriákba vezetné az íreket
Fotó: Action Images
Trapattoni Dél-Afriákba vezetné az íreket

A 68 éves szakember a szezon végéig még az osztrák Salzburg alkalmazásában áll, majd május 1-jén lép életbe az ír szövetséggel kötött, két évre szóló megállapodása.

Trapattoni kedden azt nyilatkozata az eurosport.com-on, hogy négy válogatotthoz is hívták szövetségi kapitánynak, és az írekénél volt kedvezőbb ajánlata is. Azt nem árulta, hogy kik voltak a kérői, csak annyit mondott, hogy azok a megbízatások túl kockázatosak lettek volna az eredményesség szempontjából (ki tudja, talán még az MLSZ is megkereste…).

Az olasz mester ezzel arra is utalt, hogy Írországgal lehetségesnek tartja a 2010-es világbajnoki szereplés kiharcolását.

„Azért szerződtem Írországba, hogy ott lehessek az ország válogatottjával a dél-afrikai világbajnokságon. Ez egy nagy kihívás, amiért az elkövetkezendő két évben sokat kell dolgoznunk”- mondta az edző.
Trapattoninak nem lesz egyszerű dolga. Írország ugyanis Bulgáriával, Ciprussal, Grúziával, Montenegróval, és a világbajnoki címvédő Olaszországgal került egy csoportba a selejtezőkön, és egyenesen csak a csoport első helyezettje kvalifikálja magát Dél-Afrikába.

Trapattoni ennél nehezebb feladatokat is megoldott már. Olaszországabn 1977 és 1986 között hatszor nyert bajnokságot a Juventusszal, volt bajnok az Interrel, és mindkét együttessel nyert olasz kupát és UEFA-kupát, a zebrákkal pedig KEK-et is. Hazáján kívül nyert bajnokságot Németországban (Bayern München), Portugáliában (Benfica), és Ausztriában (FC Red Bull Salzburg) is.

Szóval a talján szakvezető nem nevezhető rutintalannak. Szakértelmére szükség is lesz Írországban, mert az ország válogatottja a 2002-es világbajnokság óta egyetlen világeseményre sem jutott ki.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik