Bajnokok Ligája: menesztették a Rosenborg edzőjét

Vágólapra másolva!
2007.10.25. 23:19
Egy nappal azután, hogy a Rosenborg meglepetésre 2-0-ra legyőzte a Valenciát a labdarúgó Bajnokok Ligájában, menesztették Knut Törumot, a norvég csapat vezetőedzőjét.
A sikerrel az északi gárda a második helyre jött fel a B csoportban a Chelsea mögé, az együttes eddigi három mérkőzésén négy pontot gyűjtött.Terje Svendsen elnök azt mondta: ennek ellenére a vezetőség és a tréner egyetértett abban, hogy ebben a szezonban várakozáson alul szerepel a csapat, amely a hazai pontvadászatban csak a hatodik helyen áll úgy, hogy már nincs esélye a címvédésre.Törum egy éve vette át a Rosenborg irányítását, munkáját eddigi segítője, Trond Henriksen veszi át az idény hátralévő részében. MTI
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik