FIFA: tizennyolc csapatos lesz a Premiership?

2006.06.09. 10:19
Címkék
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) a tegnapi kongresszusán elfogadta az a javaslatot, miszerint a az elit európai futball-bajnokságok első osztályában 2007-2008-as szezontól legfeljebb tizennyolc csapat szerepelhet.
A csütörtöki FIFA-kongresszuson a szervezetet úgy döntött, hogy a vezető európai labdarúgó-bajnokságok létszámát, köztük az angol első osztályét is tizennyolc csapatra maximalizálja.

„Azért fontos ez a döntés, mert így négy nappal bővíteni tudjuk a nemzetközi versenynaptárat – nyilatkozta Sepp Blatter (képünkön), a FIFA elnöke.

A Premiership szóvivője Dan Johnson elmondta, hogy ki van zárva, hogy a bajnokságot ilyen irányban változtassák.

„A Premiershipben résztvevő csapatok létszámának változtatásáról csak és kizárólag a húsz klubigazgató dönthet, és ők ebbe semmiképpen nem mennek bele” – tette hozzá Johnson.

A FIFA döntőse egyébként az angol mellett a spanyol, az olasz, és a francia bajnokságot is érinti.
Legfrissebb hírek

A Las Vegas is legyőzte a Chargerst; könnyedén nyert a 49ers és a Seahawks – videó

Amerikai sportok
2 órája

Hétfői sportműsor: sajtótájékoztatót tart a magyar válogatott a Nemzetek Ligája előtt

Minden más foci
5 órája

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
5 órája

Ross Smith ellenállhatatlan volt a World Series of Darts döntőjében

Egyéb egyéni
5 órája

Utazni szükséges – Mohay Gábor publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
5 órája

Röplabda Eb: megismétlődik a román–francia negyeddöntő

Röplabda
6 órája