Salzburg: Matthäus csak akkor megy, ha döntési jogokat kap

2006.05.22. 17:58
Címkék
Giovanni Trapattonihoz hasonlóan Lothar Matthäus is elismerte, hogy korrekt ajánlatott kapott az osztrák élvonalbeli Salzburgtól, ám a megállapodás egyelőre sem az olasz, sem a német szakemberrel nem köttetetett meg. Az osztrák milliárdos, klubtulajdonos Dietrich Mateschitz úgy nyilatkozott a Franz Beckenbauer ajánlásával képbe került olasz-német párosról, hogy Trapattonira, mint sportigazgató számítana a klubjánál, míg Matthäus az első csapatot irányítaná.
Trapattoni mester a napokban azonnal reflektált a pénteken napvilágot látott hírre, miszerint a Red Bull Salzburg szerződtette őt Matthäusszal együtt. Akkor az olasz szakember tagadta, hogy megállapodtak volna egymással, aláírta volna a szerződést, egyelőre ugyanis csak egy megkeresés történt irányába a klub részéről, amelyet alaposan fontolóra vesz majd, mielőtt döntene.

A döntést erre a hétre halasztotta. Trapattoni kizárólag vezetőedzői munkakörben gondolkodik, míg ebben az esetben jó barátja, Matthäus legfeljebb másodedzője lehetne.

De vajon mit szól az osztrákok szerint már aláírt szerződéshez, nem mellékesen a másodedzői(?) lehetőséghez a volt magyar szövetségi kapitány?

"Kaptam egy nagyon korrekt ajánlatot a Salzburgtól, de még semmiféle szerződést nem írtam alá."

Eddig teljesen egy cipőben járt a német és az olasz szakember. Amint az várható, előre borítékolható volt, a különbségek csak ezt követően jöttek elő kettejük közös munkájával kapcsolatban…

"Az osztrák klubtól kapott első információim szerint Trapattoni nem vezetőedzői beosztásban dolgozna az első csapatnál. Persze, ha abban a felállásban kell dolgoznunk, hogy ő a vezetőedző, én pedig a segítője, szívesen állok a megmérettetés elé, amennyiben megfelelő döntési jogköröket biztosítanak számomra."

AZ ENERGIAITAL-MILLIÁRDOS

A 62 éves Dietrich Mateschitz a Red Bull Ferrari és a Toro Rosso Formula-1-es csapat tulajdonosa, valamint a műrepülő Világkupa névadó szponzora, egyben főszervezője. Mateschitz összvagyonát másfél milliárd euróra becsülik Ausztriában.
A német szakember egyelőre nem részletezte, elképzelési szerint egy pályaedzőnek tulajdonképpen milyen döntési jogkörökkel is kellene rendelkeznie. Erre minden bizonnyal sikerekben gazdag és hosszú pályafutása során sem sok gyakorlati példát láthatott maga előtt.

És miért szeretne magának ilyen jogköröket Matthäus? Téved, aki azt hiszi, hiúsági kérdést csinál ebből…

"Én egész eddig karrierem során, játékosként, majd edzőként, nyíltan felvállaltam a felelős döntéseket, ez egyéniségem erős oldala. Meglátásom szerint a salzburgiaknak is figyelembe kell venniük, hogy ezt a tulajdonságomat kamatoztatni is tudjam mindkét fél előnyére, közös megelégedésére."

"Aki bennünket szerződtet, annak a bajnoki címet és a Bajnokok Ligáját kell célul kitűznie." Mondta a szakmai célokról Lothar Matthäus.

"Ahhoz, hogy a Bajnokok Ligájában megálljuk a helyünket, sok munka és folyamatosság kell. Trapattoninak és Matthäusnak ennek megfelelően kell a csapatot felépítenie." Ez viszont már Dietrich Mateschitz véleménye.

Mathäus korábban már dolgozott edzőként az osztrák élvonalban: 2001. szeptember 6. és 2002. május 10. között a Rapid Wien szakmai munkáját irányíthatta.
Legfrissebb hírek

Népsport: Alulértékelve a csatársor bal szélén

Népsport
4 perce

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
23 perce

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
25 perce

Jókay Zoltán: Elsődleges célunk a túlélés

Röplabda
41 perce

Bárány Donát: felépülés, gól, meghívó

Magyar válogatott
1 órája

WNBA: Juhász Dorka csapata megszakította rossz sorozatát, közel az alapszakasz-elsőség

Amerikai sportok
1 órája

Konferencialiga-szereplő csapathoz igazolt az Újpestről távozó légiós

Minden más foci
1 órája

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2 órája