Diarra: Lyon vagy Manchester

Vágólapra másolva!
2006.05.10. 11:07
Címkék
Úgy tűnik, hogy Mahamadou Diarra két csapat közül választhat: maradhat az Olympique Lyonnál, de a Manchester United is tárt karokkal várja. Benito Floro, a Real Madrid sportigazgatója ugyanakkor kijelentette, nincs szükségük a mali középpályásra.
Diarra két csapat közül választhat
Diarra két csapat közül választhat
Diarra két csapat közül választhat
Diarra két csapat közül választhat


A spanyol klub egyik legfőbb szakmai vezetője szerint Sergio Ramos jelenleg jobb futballista Diarránál, sőt az Osasunában futballozó, s a Real kívánságlistáján szereplő Raul Garcia is prímább teljesítményre képes.

„Diarra is kiváló labdarúgó, de vannak nála jobbak” – jelentette ki Floro.

A 24 éves mali válogatott klasszis szerződése 2009-ben jár le az Olympique Lyonban, s nemrég Jean-Michel Aulas elnök 25 millió fontos kivásárlási árat szabott meg. Az OL főnöke ugyanis többre tartja Diarrát, mint a ghánai Michael Essient, akiért a Cheslea tavaly 24,4 milliót fizetett.

A Manchester United mindenképpen védekező középpályást akar igazolni, mert az elmúlt hónapokban nem találta meg házon belül az ősszel elküldött Roy Keane utódját. Többen is megfordultak ezen a poszton, de Alan Smith, John O’Shea és Darren Fletcher sem nyújtott egyenletesen jó teljesítményt. Így Diarra jó eséllyel pályázna arra, hogy betöltse a Keane után támadt űrt a Vörös Ördögök kezdőcsapatában.
Legfrissebb hírek

Hiába a korábbi megegyezés, elköszönt a belga klub Bernd Storcktól

Minden más foci
4 perce

A hajrában fordítottak, továbbjutottak a németek; az angolok kiestek az U19-es Eb-n

Minden más foci
8 perce

Vízilabda: Angyal Dániel az Olympiakoszhoz szerződött

Vízilabda
1 órája

Romano szerint Zubimendi már aláírta a szerződését az Arsenalnál – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Férfi vízilabda-válogatottunk végig vezetve legyőzte az olaszokat Szicíliában

Vízilabda
1 órája

Lőw Zsolt: Én is felelős vagyok a Lipcse hetedik helyéért, de nehezített pálya volt

Német labdarúgás
1 órája

Florian Wirtz klubrekordot jelentő összegért a Liverpoolhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

„Idegbe jött” a játékos a klubvilágbajnokságon, amikor le akarták cserélni – videó

Klub-vb
1 órája
Ezek is érdekelhetik