Egyiptom jól mutatkozott be

Vágólapra másolva!
2006.01.20. 20:23
Címkék
Az egyiptomi válogatott győzelemmel indított a 2006-os Afrika-kupán. A hazai pályán játszó együttes Líbiát győzte le a nyitómérkőzésen.
Itt ugyan Rewani fejeli el a labdát, de a mérkőzést Gomaa válogatottja, Egyiptom nyerte meg
Reuters
Itt ugyan Rewani fejeli el a labdát, de a mérkőzést Gomaa válogatottja, Egyiptom nyerte meg
Itt ugyan Rewani fejeli el a labdát, de a mérkőzést Gomaa válogatottja, Egyiptom nyerte meg
Reuters
Itt ugyan Rewani fejeli el a labdát, de a mérkőzést Gomaa válogatottja, Egyiptom nyerte meg
A találkozó esélyese egyértelműen a hazai csapat volt, hiszen náluk több nemzetközileg ismert játékos is játszik, míg a líbiaiak jórészt a hazai bajnokságban szereplő játékosaikra támaszkodhattak.

A líbiaiak a várakozásnak megfelelően már a kezdetektől a védekezésre helyezték a hangsúlyt, az egyiptomiak az első negyedórában nem is tudták feltörni a védelmüket. Ám ami nem sikerült akcióból, az sikerült rögzített helyzetből: egy jobb oldali szöglet után rosszul helyezkedtek a védők, és a Tottenhamben játszó Mido a kapuba fejelt.

Líbia legjobbjai még fel sem ocsúdtak a kapott gólt követő sokkból, néhány perccel később újra a hálójukban táncolt a labda: Aboutrika remekül talált el egy szabadrúgást, és Luis de Agustini, a Liverpool kapusa tehetetlen volt. Azt azért hozzá kell tennünk, hogy a derék hálóőr az uruguayi Liverpool csapatának kapuját védi.

Az egyiptomiak a kétgólos vezetés tudatában nyugodtabban játszhattak, s néha csak a rossz formában lengető kameruni partjelző fogta meg őket a nagy helyzetek kialakításában.

A második játékrészben Midóék már nem erőltették annyira a gólszerzést, ezúttal is többször tévesen állították meg őket lesen.

A második félidőben Luis de Agustini kapus szolgáltatta a látnivalót, a líbiai kapus rendkívül rosszul jött ki egy beadásra, s miután elvétette a labdát, lerántotta az egyiptomi támadót. A játékvezető sárga lapot adott neki, de mivel a hálóőrnek már volt egy ilyen lapja, így a piros is villant. Az első sárga lapot egyébként egy teljesen felesleges reklamálásért kapta a kapus.

A büntetőt Mido nagyon rosszul rúgta, de a kipattanót Ahmed Hassan végül gólra váltotta. A találkozón más fontosabb nem történt, Egyiptom magabiztosan hozta a mindig oly fontos nyitómérkőzést.

Egyiptom – Líbia 3-0 (2-0)

Kairó, vezette: Lassina Pare (Burkina Faso)

Egyiptom:
El-Hadary – El-Sakka, Gomaa, Saib, Wahab (El-Sayed a 81.) – Barakat, A. Hassan, Shawki – Aboutrika, Mido, Zaki (Mostafa a 79.).
Szövetségi kapitány: Hassan Shehata.

Líbia:
De Agustini – Al-Shibani, Daoud, Hamadi, Maklouf – Atrhoni, Ramli, El-Saed (El-Taib a 64.), Slil – Muntaser (Ghazalla a 76.), Rewani.
Szövetségi kapitány: Ilija Loncarevic.

Gólszerző: Mido (17.), Aboutrika (22.), A. Hassan (76.)

Sárga lap: Gomaa (26.), Aboutrika (71.), Wahab (84.) ill. Daoud (3.), Al-Shibani (21.), Maklouf (42.), De Agustini (53.), Rewani (64.).

Kiállítás: De Agustini (74.)
Legfrissebb hírek

Ülőröplabda Eb: a férfiak és a nők is kikaptak a lengyelektől

Röplabda
9 perce

Thomas Müller Kanadába szerződik; Luis Díaz megérkezett Münchenbe – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Marozsán Fábián: Remek hangulat lesz a centerpályán

Tenisz
1 órája

Bondár Anna nehéz első szett után jutott tovább Varsóban

Tenisz
1 órája

BL: a Kajrat pazar első félidővel jutott túl a Kuopión

Bajnokok Ligája
1 órája

Öttusa: Kósa Nóra, Birta Botond és csapatok aranya a korosztályos Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Vas Blanka újabb szakaszgyőzelemhez segítette Wiebest a női Touron

Kerékpár
1 órája

Sportlövészet: két magyar pisztolyos ezüstérem a junior Eb-n

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik