Ő volt az, aki jó nyomon járt

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2006.01.15. 03:17
Címkék
Varga Ákos remekelt szombaton – magyar motoros korábban még sohasem került be a top tízbe, ám neki ez most sikerült. A KTM-pilóta vasárnap két indulásból másodszor érhet célba a viadalon, miközben a nyolcadszor induló Szalay Balázsnak ez lehet a negyedik sikeres Dakarja. Majdnem 9000 kilométer megtétele után az említetteken kívül a Darázsi Zsolt és a Szobi Balázs vezette kamionos egység van versenyben.
,,Hányadik lettem?" – kérdezte Varga Ákos mosolyogva a dakari Meridien Hotel udvarán. Az arca koszos volt, mintha egész nap porban fürdött volna, a mosolya azonban ragyogott. ,,Az itinerben volt egy elágazás, amelyben jobbra vezettek a nyomok, ám én úgy láttam, hogy nem arra kell menni. Aztán amikor kilométerekkel később megérkeztek mögém a toppilóták, vérszemet kaptam, éreztem, hogy ebből jó eredmény is születhet – mondta Varga. – Még jó, hogy az első ellenőrző pontnál bevettem egy fájdalomcsillapítót, így a sérült kezem is bírta. Hihetetlen, hogy nyolcadik lettem, azt hittem, legfeljebb a legjobb húsz közé kerülök be."Elcsigázott, piszkos és farkaséhes

Varga Ákos az utolsó elôtti napon teljesített a legjobban, az erôs mezônyben az igen elôkelô nyolcadik helyen motorozott be a célba
Varga Ákos az utolsó elôtti napon teljesített a legjobban, az erôs mezônyben az igen elôkelô nyolcadik helyen motorozott be a célba
Varga Ákos az utolsó elôtti napon teljesített a legjobban, az erôs mezônyben az igen elôkelô nyolcadik helyen motorozott be a célba

A kérdésre, boldog-e, a KTM-pilóta azt válaszolta, hogy inkább elcsigázott, piszkos, ezenfelül pedig farkaséhes. Evésre még egy ideig nem volt lehetősége, mert körbevették a rajongók. Az igazi szurkoló az, akinek nem az eredmény számít, hanem a teljesítmény. Varga pedig óriási tettet hajtott végre azzal, hogy beért Dakarba – gondoljunk csak azokra, akik sérülés vagy technikai hiba miatt kénytelenek voltak kiszállni a küzdelemből.

Szóval jöttek a drukkerek. Először egy kisfiú, aki félve kért autogramot a sisakját éppen levevő ,,bácsitól", majd két középkorú hölgy, akik közül az egyik mindenáron meg akarta puszilni Ákos poros arcát, majd egy házaspár, amelynek férfi tagja közös fényképre kérte meg a magyar motorost – és sorolhatnánk még…

Varga félszegen tűrte a rohamot – ilyesmiben otthon nem nagyon van részük a terepmotorosoknak –, majd közölte, persze, hogy nagyon jó itt lenni, de sokkal jobb lenne, ha szülővárosában, Győrött lenne a cél, mert bizony már nagyon gyötri a honvágy.

A szervizesek közül valaki azzal vigasztalta, már csak egy nap van hátra.

Szalaynak a rajt előtt ellopták a sisakját

Szalay Balázst furcsa ,,baleset" érte szombat reggel, a rajt előtt három perccel azon kapta magát, hogy venné fel a bukósisakját, de az nincs sehol. Viszonylag hamar rájött, hogy valaki kiemelhette a kocsiból, de az is rögtön az eszébe jutott, hogy sisak nélkül bizony nem lehet elrajtolni. Meg az is, mekkora szerencse, hogy ezen a reggelen nem volt ideje arra, hogy a pénztárcáját szokás szerint beletegye a sisakjába. Az idő mindeközben vészesen fogyott, már csak két perc volt az indulásig..

Bunkoczi Lászlónak sem kellett több, a leleményes navigátor megállított egy arra jövő szervizkamiont, elkérte az egyik bent ülő sisakját, úgyhogy Szalay abban vezette végig a 254 kilométeres versenytávot.

,,Az első száz kilométeren jó néhány autót megelőztünk, utána azonban utolértük az egyik Kamazt, amellyel szemben nem volt ellenszerünk – mesélte Szalay. – Adtam magamnak száz kilométert arra, hogy megelőzzem, de amikor az egyik kísérletnél kettétörtünk egy fát és az árokba csúsztunk, úgy döntöttem, nem kockáztatok többet. Olyan közel mentünk a Kamazhoz, hogy már nem is csinált port, százhetven kilométert mentünk mögötte. Egyébként élvezetes pálya volt, nagyon feküdt nekem és az autónak is."

Szalaynak ez a nyolcadik Dakarja, szombaton nagy lépést tett afelé, hogy negyedszer is célba érjen.

A MAN kamion védőangyala

Darázsi Zsolt nem ideges típus, gyakorlatilag fát lehetne vágni a hátán anélkül, hogy egyetlen panaszszava lenne, péntek este azonban feszültek voltak a vonásai. Nem véletlenül. A megpróbáltatásokat eddig kiválóan viselő zöld MAN kamion ugyanis egyre roszszabb ,,bőrben" van – az üzemanyagtankja kilyukadt, és ami nagyobb baj, a ,,dobozát" – ezen a teljes hátsó felépítmény értendő – már csak a kamionosok védőangyala tartotta össze. Nos, ez utóbbi problémán túl sokat nem lehetett segíteni, úgyhogy csak egy megoldás kínálkozott: hogy a Darázsi, Szalai, Rack trió a lehető legóvatosabban menjen végig a szakaszon, nehogy elhagyja a jármű komplett hátulját. Darázsi profin megoldotta feladatát – az összetettben a 17. helyen áll, ami remek eredmény.

A Dakar-újonc magyar egységek közül mindössze egy, a Szobi Balázs, Éder Attila, Jobbágy Ákos kamionos trió érte el Szenegál fővárosát. A hármas végig nagyon elszántan hajtott, és bár a végére iszonyúan elfáradt, roppant boldog volt. Pályafutása első Dakarján elért a célállomásig – ez az újoncok közül csak keveseknek szokott sikerülni… ---- A ----
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik