Vizsgálatot indít az UEFA

S. Zs.S. Zs.
Vágólapra másolva!
2009.07.22. 00:16
Címkék

Vizsgálatot indít az UEFA

Kiemelt készültség: 180 biztonsági szakember őrzi majd a rendet az Újpest–Steaua Európa-liga-visszavágón. A klubtól megtudtuk: a beléptetés, a stadionon belüli biztonsági előírások nem különböznek attól, mintha a Paks érkezne a Megyeri útra – de azért érezhető a feszültség. A román drukkerekre a rendőrség figyel a pályaudvar és a futballpálya között. A klub szervezési igazgatója, Gyimesi Kende a lilák honlapján azt mondta: ő is ott volt Bukarestben a vendégszurkolók között, s „az ott átélt szigorú beléptetést a vendégközönség is megtapasztalja majd”. Nos, a hírek szerint a románok mindenkivel levetették a cipőt, az aprópénzt elvették, és hogy senki se vigyen be semmit trükkös helyeken, több drukker lábaközét alaposan megszorongatták.

Közben az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) vizsgálatot indít a két csapat bukaresti mérkőzése miatt. A fegyelmi bizottság az ellenőri jelentés alapján négy pontban találhatja vétkesnek a rendezőket. Lapunkban is többször foglalkoztunk a hazai drukkerek által kifeszített, magyargyalázó transzparenssel, ezért megbüntethetik a Steauát. Büntetésre számíthat továbbá a bukaresti klub, miután egy néző a pályára rohant (a rendkívül inkorrekt helyi média szerint magyar szurkoló volt, ehhez képest a piros-kék mezes fiú románul azt nyilatkozta, gólt akar rúgni Balajcza Szabolcsnak), megdobálták a kiállított Korcsmár Zsoltot (magunk között halkan: egy szóbeli feddést a mutogató bekk is megérdemelne klubjától), és tiltott pirotechnikai eszközöket használtak a Ghencea Stadionban lévő hazai szurkolók.

Az ügy immár politikai színezetet is kapott: kedden Móring József Attila kereszténydemokrata képviselő a külügyi és rendészeti tárca mellett a sportért felelős miniszteri megbízottól is választ vár a transzparenssel kapcsolatban.

„Magyarország szépen kérünk, bocsáss meg!” – címmel közöl cikket szerdai számában az Adevarul román napilap, amelyben elítéli a szégyenteljes bukaresti transzparenst. A teljes cikket a www.nso.hu oldalon olvashatják.

Legfrissebb hírek

Majoross Gergely: A válogatott értékei legyenek állandók

Jégkorong
14 perce

Téli olimpia: nem indul a norvégok legjobb lesiklója

Téli sportok
25 perce

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
31 perce

Redzic Damir Salzburgban folytatja – hivatalos

Légiósok
33 perce

Női vízilabda Eb: Görögország–Magyarország elődöntő

Vízilabda
39 perce

Korábbi újpesti csatárral erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
42 perce

Serie A: fiatal svéd edzőt neveztek ki a Pisa élére

Olasz labdarúgás
56 perce

Birkózás: 27 magyar lép szőnyegre a zágrábi rangsorolóversenyen

Birkózás
1 órája
Ezek is érdekelhetik