Újra irány a kezdő!

SZ. E. M.SZ. E. M.
2009.07.22. 00:16
Címkék

Tímár Krisztián 2007 telén igazolt az angol másodosztályban szereplő Plymouthba, ahol gyorsan alapemberré és a szurkolók kedvencévé vált, sőt játékával olyannyira belopta magát az Argyle-szurkolók szívébe, hogy a 2007–2008-as szezonban az idény legjobbjának választották. A szezon utolsó meccsén azonban súlyos fejsérülést szenvedett, és az elmúlt évadban Paul Sturrock menedzser sokkal kevesebb lehetőséget adott neki, sőt olyan hírek érkeztek, hogy legszívesebben elhagyná a klubot.

A felkészülési meccsek során már rendszeresen lehetőséget kapott, igaz, a legutóbbi, Livingston elleni találkozó (1–2) nem sikerült jól, mivel Tímár öngólt szerzett, és a csapat honlapján található beszámoló szerint a skót ellenfél második találatánál is hibázott.

„A helyzetem változatlan. Edzőtáborban vagyunk, úgy érzem, Sturrock most jobban bízik bennem, és a következő szezonban ismét számít rám – nyilatkozta a hátvéd. – Nem tudom, miért mellőzött. Fájt, hogy hiába ment jól a játék, mégis kimaradtam. Talán az volt a gond, hogy a sérülésem után később kezdtem a felkészülést, ő pedig próbálta a saját kedvére alakítani a csapatot, ami nem igazán jött össze, mivel az előző szezonban a kiesés ellen küzdöttünk. Ha jönne egy számomra kedvezőbb ajánlat, és a kérő hajlandó kifizetni a Plymoutht, azt megfontolom, és a klub sem állna az utamba. Számomra azonban az az elsődleges, hogy folyamatosan kezdő legyek, hiszen a válogatottságra is így van esélyem. Ha maradok, biztos, hogy kiharcolom a kezdőcsapatba kerülést!”

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
42 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
43 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
46 perce

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
47 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
2 órája