Haladék szeptemberig

2009.07.22. 00:16
Címkék

Haladékot kapott az anyagi gondokkal küszködő diósgyőri futballcég: ismert, a korábbi tulajdonos Szeviép kivonult, így tulajdonrésze a Diósgyőri Sportlétesítményeket Működtető (DSM) Nonprofit Kft.-hez került, amelynek képviselői kijelentették: csak egy új befektető érkezéséig vállalják a működtetést. A kaotikus körülmények mellett nem mehetett el szó nélkül az MLSZ licencadó testülete sem, amely kedd esti rendkívüli ülésén foglalkozott a DVTK együttesét működtető gazdasági társaságnál kialakult bonyodalmakkal. A bizottság, tekintettel a tulajdonosváltással együtt járó adminisztratív teendők időigényességére, haladékot adott az új tulajdonosnak: a korábban kiadott licenc érvényben marad, de augusztus 31-ig pótolni kell, és bemutatni minden olyan dokumentumot, igazolást, amelyek elengedhetetlen feltételei a Soproni Ligában való részvételnek – az elővigyázatosság indokolt, a szövetség szeretné kizárni annak lehetőségét, hogy a DVTK évad közben csődhelyzetbe kerüljön. Mindeközben az MLSZ megkezdte a csapatoknak járó tévés pénzek utalását. Ahogy érkeznek a számlák, úgy fizetik ki az összesen 700, a 16 élvonalbeli együttest figyelembe véve egyenként 43.75 millió forintot.

Legfrissebb hírek

Mexikó nem változtatott, az angoloknál bekerült Quansah, Gordon és Saka is a kezdőbe

Foci vb 2026
16 perce

„Ha tehetném, most én is ott lennék a norvég utcákon” – Erling Haaland a brazilok kiütése után

Foci vb 2026
25 perce

Egyet fejjel, egyet átlövésből – videókon, ahogy Erling Haaland hazaküldte Brazíliát

Foci vb 2026
38 perce

Hétfői sportműsor: portugál–spanyol csúcsrangadó a vb-nyolcaddöntőben

Minden más foci
46 perce

Oszaka simán legyőzte a világelső Szabalenkát; Sinner könnyedén nyert

Tenisz
49 perce

A belga kapitány reagált Balogun felmentésére: szerinte a FIFA-nál április 1. lehet

Foci vb 2026
1 órája

Norvégia kiejtette Brazíliát, ott van a negyeddöntőben!

Foci vb 2026
1 órája

Haalandot a hajrában már nem tudták tartani a brazilok, Norvégia kiejtette az ötszörös világbajnokot

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik