Vas helyett acélból

A. A.A. A.
Vágólapra másolva!
2009.07.19. 23:10
Címkék

Egy tiszaújvárosi férfi versenyző, egy debreceni hölgy meg természetesen az időjárás volt a főszereplője a jubileumi, 25. Vasi Vasembernek Szombathelyen. Az ítéletidőben Török Dániel és Szabó Zita nyert, ezzel ők az országos bajnokok az olimpiai távon.

A viadal megmutatta, hogy a versenyzők acélból vannak, hiszen nemcsak 1500 métert kellett úszniuk a szombathelyi Csónakázó-tóban, majd 40 kilométert tekerniük a vasi főváros belvárosában, majd újabb 10 kilométert futniuk ugyanitt, közben még az ég is rájuk szakadt – mint egyébként mindenkire az elmúlt hétvégén, akit éppen az utcán ért a pokoli idő. Viharos szelet kísérő szakadó esőben viszont a vasemberek nem rozsdásodtak be: a legjobb férfiak két órán belüli idővel értek célba, míg a nők arany- és ezüstérmesének 2:10-et mutatott az óra.

Az erősebbik nemnél a tiszaújvárosi Török Dániel nyerte meg a küzdelmet, amely egyben a Triatlon Tour negyedik állomása is volt, sőt sikerével Török lett az olimpiai távú országos bajnok. A debreceni Pocsai Balázs fél perccel utána ért célba, öt másodperccel megelőzve a bajai Bajai Pétert.

A nők között olimpikon bizonyított az olimpiai távon: a pekingi játékokon is részt vevő, debreceni színekben induló Szabó Zita nyert, 47 másodpercet verve a gyöngyösi Kovács Zsófiára. A tiszaújvárosi Walkó Andrea három perccel ezután érkezett meg a harmadik helyen.

A Triatlon Tour-sorozatból már csak egy állomás van hátra: augusztus első hétvégéjén Fadd-Domboriban tartják a záró versenyt.

Legfrissebb hírek

Az ETO Szombathelyen, az FTC Mosonmagyaróváron aratott magabiztos győzelmet a női kézi NB I-ben

Kézilabda
4 perce

Milánó 2026: kapust cseréltek a címvédő finn hokisok

Téli olimpia 2026
6 perce

Izraelé a hetedik hely a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
6 perce

Későn jött a horvát gól, Spanyolország az első döntős a futsal Eb-n

Minden más foci
48 perce

„Már az elején tudtam, hogy a Salzburgot választom” – Szoboszlai Dominik útját járná be Redzic Damir

Légiósok
59 perce

Milánó 2026: norovírus fertőzött meg finn női hokisokat

Jégkorong
1 órája

Minden jel arra mutat, hogy Vonn rajthoz áll vasárnap a téli olimpián

Téli olimpia 2026
1 órája

A Puskás Akadémia 94. percben kapott góllal esett ki az ifjúsági BL-ből

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik