Itt a Khan-expressz!

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2009.07.19. 23:10
Címkék

Bármilyen furcsa leírni, Nagy-Britannia egy tekintetben most érte utol Magyarországot a profi bokszban, legalábbis a jelenben: Amir Kahn (21–1, 15 K. O.–T. K. O.) győzelme után a briteknek is ugyanúgy két regnáló hivatásos világbajnokuk van, mint a magyaroknak. Csak a mögöttük álló PR- és médiagépezet miatt a WBA (Bokszvilágszövetség) kisváltósúlyú trónját elfoglaló Khan, illetve Carl Froch (WBC, nagyközépsúly) világszerte sokkal ismertebb, mint Erdei Zsolt (WBO, félnehézsúly), illetve Balzsay Károly (WBO, nagyközépsúly).

Bár az is igaz, hogy az olyan produkciókra lehet is építeni, amilyeneket Khan nyújtott korábban Marco Antonio Barrera, most pedig az ukrán (Erdei- és Balzsay-klubtárs) Andrij Kotelnik (31–3–1, 13) ellen). Mindkettőjüket főleg sebességben és a bevitt ütések számában múlta felül, a szombati manchesteri mérkőzésen például ő 170-szer, a detronizált bajnok pedig csak 80-szor talált. Ezek fényében nem meglepő a pontozás: kétszer 118:111, egyszer pedig 120:108 az angol javára.

„Nincs itt csoda, csak annyi történt, hogy hallgattam az edzőmre, Freddie Roachra és a világ legjobb bokszolójára, Manny Pacquiaóra – mondta az egy évvel korábban a Brei­dis Prescott-tól elszenvedett K. O.-veresége után még temetett Khan. – Teljesen más szintre emelték a bunyómat. Kaptam néhány ütést, de semmi sem zökkentett ki a ritmusomból. Azt hiszem, az amatőr korszakból hozott hibáim eltűntek.”

A még mindig csak 22 éves, az első vb-övét begyűjtő Khan az olimpiai ezüstérmesek (ő Athénban, Kotelnik Sydneyben volt második) csatájának megnyerése után angol belharcba is bonyolódhat. Csak azt nem tudni, ki fogja állni a kategória egykori legjobbja, Ricky Hatton elleni meccsének csúcsgázsiját. Ráadásul nem is egyet, hanem rögvest kettőt. A végén még angolnak az Egyesült Államokban kell bokszolnia…

Legfrissebb hírek

Gereben Lívia: Sok van ebben a válogatottban!

Kosárlabda
23 perce

Nyert, de nem jutott főtáblára a Vasas a női röplabda BL-ben

Röplabda
33 perce

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Örményország elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
48 perce

Vb-selejtező: Írország–Portugália

Foci vb 2026
54 perce

Lukács Dániel: Hála Istennek a végén kijött a vakond!

Magyar válogatott
1 órája

Felkészülés: Csehország megszenvedett San Marinóval

Minden más foci
1 órája

Vb 2026: Nigéria hosszabbítás után jutott túl Gabonon az osztályozós meccsen

Foci vb 2026
1 órája

Varga Barnabás góljával kiizzadtuk a győzelmet Jerevánban, karnyújtásnyira a vb-pótselejtező!

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik