Minden ellenünk volt
Láthatatlan esőre ébredt a falu.
Már éjjel hallhatta az ember, hogy kopog valami a párkányon, reggel viszont nem látszott semmi, csak az, hogy kevesebb a rövidnadrágos sétálgató, mint eddig. Valójában azonban mindent beterítő permet hullott az égből, amely kisvártatva beleerősített, így az egyik kézben esernyővel, a másikban bőrönddel lépett ki sok-sok sportoló az épületek alján, az első nagyobb csoportok ugyanis elindultak haza, gondosan elszámolva a fejenként három törülközővel és egy lakáskulcscsal, amelyek ára darabonként tíz, illetve kétszáz euró.
Összecsomagolt a mi női focicsapatunk is, ezzel a pólós hölgyek legkitartóbb szurkolótáborukat veszítették el, márpedig szombat este mindenkire szükség volt, elvégre Kína várt a magyarokra a döntőben, ráadásul az ellenfél 11– 8-as győzelmével már a torna nyitó napján mély nyomot hagyott a mieinkben.
Csak hogy izgalmaink fokozódjanak, odaát, a másik legendás vizes komplexumban, a Tasmajdanban a kezdés előtt három perccel startolt el a női 200 méteres pillangóúszás döntője, ahol Hajnal Erika 5., aztán a harmadik negyed közepe táján a 400 gyors fináléja, amelyben Farkas Mariann negyedik helyet szerzett.
A gyorsaság a Banjica nyitott medencéjébe kiköltöztetett pólómeccsen sem hiányzott: a kínaiak szétúszták a mieinket.
Kína olimpiai ötödik helyezett csapatának tizenhárom tagjából tizenkettő az universiadén is játszott, azaz az ázsiaiak a felnőttválogatottjukat szerepel
tették, s a csapat utazik tovább a világbajnokságra. Amikor jó tízpercnyi játékidő után Tóth Gyula időt kért, és a Cotton Eye Joe hallatán az universiade kabalafigurája, a veréb táncra perdült, mi nem szórakoztunk olyan jól: 1–5re álltunk. Utána nem sokkal 2–5-re, de amint a férficsapatunk rázendített a „Hajrá, magyarok!”-ra, a fél nézőteret elfoglaló ellentábor rögvest elnyomta a hangját. Kína küldöttsége nem valamelyik nagy sportszergyártó ruhájában, hanem a horgászkalaptól a papucsig hazai gyártmányú pirossárga-fehér színű öltözetben pompázott.
A bírók úgy fújták be az ellenfélnek az emberelőnyöket szinte minden támadás végén, mintha kötelező lenne, a kék sapkások pedig ki is használták a lehetőségeket, így 7–2-re ugrott az állás, amelyet a lányok hirtelen formajavulással 9–6-ra módosítottak az utolsó etapra.
Azután, hogy a gólbíró nem adta meg egy, vonalon átlibegő gólunkat, Marie-Claude Deslieres és Cristina Taccini munkássága a felháborító kategóriába csúszott át, ami a kapufáinkkal együtt már elbírhatatlan terhet jelentett: a magyar női vízilabdázás második garnitúrájára kíváncsi szövetségi kapitány, Petrovics Mátyás és segédje, Stieber Mercedes is üveges tekintettel nézte az utolsó perceket.
De az ezüstérmet nem vehette el tőlünk senki.
