Ferde szemű sorsolás

SZŰCS ANDRÁS jelenti BelgrádbólSZŰCS ANDRÁS jelenti Belgrádból
2009.07.07. 23:09
Címkék

Megint a csarnokokban tör téntek a nagy dolgok.

Az asztalitenisz-történet még szombat este kezdődött.

Amikor a férficsapat edzője, Ács Pongrác belépett a negyeddöntő sorsolására kijelölt helyiségbe, emberrel nem, csak a kész párosítással találkozott. Hogy azt ki mikor és hogyan készítette el, talány. És mit ad Isten, a házigazda Szerbia párjaként a leggyengébb állva maradó csapat, Németország szerepelt. Ács a többi felháborodott kapitánnyal együtt reklamált – a francia, véleményét kifejezendő, letolta a nadrágját… –, és vasárnap reggel újra sorsoltak. És megint mi történik, a legelső párban Szerbia mellé Németország került: a megismételt sorsolás nagyjából annyira volt életszerű, mintha egy fehér meg egy fekete gömböt kiemeltek volna a sok piros közül. A história számunkra fontosabb mellékszála, hogy amíg elsőre Japán, másodjára Kína lett az ellenfelünk.

A sportág nagyhatalma ellen az egyszerűsített haditerv az volt, hogy az első mecscset feláldozzuk a verhetetlen Vang Csen ellen, majd Jakab János nyer kétszer, a harmadik győzelmet meg összehozzuk a maradék két találkozóból. A terv aztán már a kezdés előtt felborult, a rivális edzője más sorrendben rakta össze a csapatot, mint ahogy a mieink képzelték, így Jakabnak jutott a verhetetlen. De megverte, döntetlenre hozva a párharcot, mivel Zombori ragaszkodott a tervhez, és elbukta az első meccset. Párosban aztán szettelőnye és szettlabdája is volt a mieinknek, mégis kikaptak.

A nap történetének másik szála itt jön: az izgalmakat Tóth Balázs sem bírta, hatalmas fejhallgatóval a fülén visszasétált a tékvandóterembe, és második ellenfelét is megverve a negyeddöntőbe lépett.

A pingpongasztalhoz Jakab a negyedik meccsre tért vissza, az első négy szettet igazságosan elosztotta ellenfelével, az ötödikben pedig kiteljesedett a dráma. Kína edzője addig lenézően vigyorgott, de amikor játékosa egy poénra volt a vereségtől, az ő tekintete is elkomorult: ötödik mérkőzésre hagyni egy ilyen párharcot még Kína számára sem életbiztosítás. Eddig azonban sajnos nem jutottunk el, a mieinket a végig asztal mellé eső necces labdákkal sújtó balszerencse nem távozott: a 15:13as záró szettel Kína győzött.

A furcsaságok odaát, a tékvandócsarnokban is folytatódtak. Tóth negyeddöntője előtt Sztevan Rasics és Reza Naderian összecsapása volt esedékes, amey egyrészt elhúzódott, másrészt az iráni edzője lökdösni kezdte a játékvezetőket, miután versenyzője kikapott. Ebből lett a másfél órás bonyodalom: a leginkább inzultált bíró nem akarta engedni, hogy a tréner következő versenyzője mögé is leüljön a szőnyeg szélére, aki történetesen Tóth riválisa volt, aki meg nem volt hajlandó edzője nélkül küzdeni.

Így aztán Tóth bíró és ellenfél nélkül téblábolt, mire minden érintett megbékélve visszatért.

A meccsen aztán a második iráni tanítvány színészetből is jól vizsgázott, 7:6-ra megnyerte a fordulatos találkozót. Így szálltak el nagy reményeink hétfő délután.

De azért mégiscsak van igazság: a pingpongosoknál Szerbia kikapott Németországtól.

Eredmények a 13. oldalon

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
6 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
6 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
6 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
6 órája

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt

Labdarúgó NB I
8 órája

Vívás: a legjobb 32 volt a végállomás a kadét törőzőknek a vb-n

Utánpótlássport
8 órája

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
8 órája

NB III: hat gólt vágott a Tatabánya, ötig jutott a Gyulai Termál

Labdarúgó NB II
8 órája
Ezek is érdekelhetik