Tiltás

Kun ZoltánKun Zoltán
Vágólapra másolva!
2009.07.05. 23:16
Címkék

Bár emlékszem olyan Fradi–Újpestre, amely után zöld és lila drukker egymás nyakában zokogva állapította meg, hogy ennél a Duna tévé akváriuma ezerszer izgalmasabb, nem biztos, hogy egy hasonlóan frappáns, de a tévében megfogalmazott kritika ma már nem kerülne a kommentátor székébe. Értem én az MLSZ álláspontját is, bizonyos értelemben hitelrontás, ha kilencven percig botlábúzza az ember a show-műsorként eladott futballmeccs szereplőit, miközben véleményét csak az támasztja alá, hogy a szünetben hazament a közönség és a játékvezetői hármas. Ugyanakkor mégsem szerencsés kikötni a megállapodásban, hogy ha a riporter „ócsárol, aljas, hazug módon becsmérli a futballt”, akkor a jogtulajdonos (például a tévés ügyeket intéző klubvezető javaslatára az elnökség) átmegy televíziós főszerkesztőbe, és letilthatja őt a képernyőről.

Na, de mit szabad? Lehet, az még tényszerűen belefér, hogy Kovács III sporttárs a kapus kicselezése után hasra esett a gólvonalban, de ha szegény riporter hozzáteszi, hogy Kovács III sporttárson ránézésre huszonöt kiló plusz van, és érdemesebb lenne két osztállyal lejjebb próbálkoznia, akkor már elköveti a nagy nyilvánosság előtti ócsárlás büntettét, a becsmérlésről nem is beszélve.

Talán a sportriporterek nem sértődnek meg a kikötésen, és nagyvonalúan átlépnek azon, hogy a jelek szerint korábban közülük valaki aljas és hazug módon közvetített/szakértett (a portás munkaszerződésében sincs benne, hogy nem bográcsozhat a vezérigazgató asztalán, lehet, azért, mert eleve nem feltételezik róla), de kíváncsi vagyok, mi lesz a következő lépés. Most már azt mondom, rettegjenek csak a rádiósok, ha a tizenegyest védő kapus helyett a hibázó csatárral készítenek interjút, előre megfontolt üzletrontásból persze, sőt büntessenek bennünket is, ha ironikusan tálaljuk a forduló hatodik kettes osztályzatú meccsét ahelyett, hogy ünnepelnénk a két hármast.

Komolyabbra fordítva: a tévés kollégákat tényleg óva inteném attól, hogy higgyenek a saját szemüknek. Különben közvetíthetnek akváriumot, természetesen a horgászszövetség jóváhagyásával.

Legfrissebb hírek

Udvardy Panna mindkét szettben brékelőnyben volt, de kikapott a brazíliai torna negyeddöntőjében

Tenisz
1 órája

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
2 órája

Kettesben egy régi hőssel – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Kristoffer Zachariassen: Szeretném bebizonyítani, hogy a csapat hasznára vagyok; Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

E-újság
3 órája

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
3 órája

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; DVSC–ETO és Koprivnica–FTC a női kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Először nyert idegenben a Nantes az idényben

Francia labdarúgás
4 órája

Továbbra sem megy a West Hamnek, a Leedstől is kikapott

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik