Világcsúcs – volt, nincs

K. E.K. E.
2009.06.23. 23:06
Címkék

A nemzetközi úszószövetség (FINA) által hétfőn jóváhagyott dresszlista ismét felkavarta az amúgy sem álló vizet – a francia Alain Bernard (100 m gyors), a japán Rjoszuke Irie (200 m hát), valamint a két orosz hölgy, Anasztaszja Zujeva (50 m hát) és Julija Jefimova (50 m mell) „keresztet vethet” a tavasszal úszott világcsúcsára. Az Arena X-Glide típusú modellje ugyanis csak némi változtatással ment át a FINA szűrőjén, így az említett világrekordokat utólag nem hitelesítette a nemzetközi szövetség. Alain Bernard biztosan ebben a modellben úszott, s tulajdonképpen Rjoszuke Irie is – a japán ruhájának ugyan Descente a „fedőneve”, ám ezt az Arena japán vállalata gyártja, vagyis valószínűleg egyazon dresszről van szó. A két orosz úszó esetében csak feltételezhetjük ezt, mégpedig abból, hogy egyedül az X-Glide szorult változtatásra.

Mivel Arena-modellről van szó, az utólagos módosítás a magyar úszókat is érinti: a május végén tartott dresszbemutatón ugyanis még a korábbi technológia alapján gyártott modellel ismerkedhettek meg a válogatottak. Abból a típusból nyilván elegendő készlete van az Arenának. A kérdés csak az, hogy a FINA által elrendelt módosításnak megfelelő gyártásra elég ideje maradt-e a cégnek…

Legfrissebb hírek

A dél-amerikai szövetség Infantinót támogatja a FIFA elnökválasztásán

Minden más foci
9 perce

„Érzem a szurkolók és a tulajdonosok támogatását” – Arne Slot a Fulham elleni bajnoki előtt

Angol labdarúgás
14 perce

Harangi Aiden az idősebbek és az erősebbek ellen is futballozni akart

Labdarúgó NB I
46 perce

Gyászol a lengyel labdarúgás, meghalt a válogatott segédedzője

Minden más foci
49 perce

„Párhuzamosan hét zenekarban énekeltem” – Hosszú kávé Éliás Gyula Jr.-ral

Képes Sport
59 perce

Igaz magyarokat akart nevelni a sport által Aschner Lipót – magyar mecénások, 1. rész

Képes Sport
1 órája

A Real Madrid cáfolja, hogy a vezetői szervezet átalakítására készül

Spanyol labdarúgás
1 órája

Dupla Tízes: meg tudja csinálni az ETO? Vagy behúzza a Fradi? Jön a bajnoki hajrá!

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik