MEGMONDOM A MAGAMÉT...

2009.06.23. 23:06
Címkék
A Fehérvár ügyvezető igazgatója, Berzi Sándor az UEFA fegyelmi testületének alelnöke is, azaz képben van az európai szövetség szabályaival és azok alkalmazásával kapcsolatban. A szakember az Újpest esetében azonban némileg tanácstalan, hiszen a döntés – vagyis hogy a Celtic alkalmazásában álló szakember lehet-e a lilák edzője – precedensértékű lehet.

Furcsa helyzet, az biztos. Az UEFA és a FIFA szabályai arra vonatkoznak, hogy két csapatnak nem lehet ugyanaz a szponzora vagy a tulajdonosa, de kétségtelen, hogy ebben a helyzetben lehet párhuzamot vonni az előbb említettekkel, így bajosnak is érezhetném a helyzetet. Állásfoglalást lehet kérni az UEFA illetékeseitől, általában ilyenkor annak kell a szövetséghez fordulnia, akinek ez érdekében áll, de ebben az esetben talán mindkét klubnak kérnie kellene a határozatot. Ilyen esetre eddig még nem volt példa, de az említett ügyekben fellépett az UEFA, és az egyik csapatnak fel kellett mondania a támogatói szerződést.

Legfrissebb hírek

A kupadöntőn lesz első alkalommal VAR magyar női futballmérkőzésen

Labdarúgó NB I
21 perce

Tényleg Varga és Jovics párosa az AEK Athén legnagyobb problémája?

Európa-konferencialiga
23 perce

Hári János: Ez a pár meccs megszépíti, de nem volt jó idény

Jégkorong
40 perce

Megkapta a norvég állampolgárságot a Bodö remek idényt futó játékosa, akár a vb-re is vihetik

Foci vb 2026
43 perce

Az egész idény rámehet a silverstone-i csapat problémáira

F1
1 órája

Történelmi idényt futott a Falco Európában

Kosárlabda
1 órája

Kiss Dávid visszatér a Volánhoz, de nem vezetőedzőként

Jégkorong
1 órája

Vívás: bravúros ezüst és bronz a korosztályos vb zárásaként

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik