Európa-rekordert vert

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2009.06.23. 23:06
Címkék

Akárcsak szombaton, vasárnap is három magyar érem született a párizsi nemzetközi úszóversenyen. Ugyanúgy, ahogy szombaton: egy arany-, egy ezüst- és egy bronzérem. A Párizsban rajtkőre lépő három magyar úszó ezúttal azonban nem osztozott meg igazságosan a három érmen – Verrasztó Evelyn 200 méter vegyesen az első, míg 200 méter gyorson a harmadik helyen végzett. Győzelmének értékét növeli, hogy legyőzte a szám Európa-rekordját tartó francia Camille Muffat-t. A 200 méter gyors döntőjébe Mutina Ágnes is bejutott, s ott az ötödik helyen végzett.

„Jól teljesítettek a gyerekek, igaz, sokat is hibáztak, elsősorban a fordulóknál – értékelt Verrasztó Zoltán edző-édesapa. – Kétszáz gyorson Evelyn megint rosszul rajtolt, aztán az utolsó fordulót is nagyon elrontotta. Ági mostanság nem úszott túl jól ezen a távon, de most nagyot javult.”

Tegyük hozzá, mert manapság ez már fontos: Verrasztó Evelyn az Aréna tavalyi fürdőruhájában úszott, amelyről már korábban bebizonyosodott, hogy lassúbb, mint a többi szuperdressz.

Ami elmaradt szombaton a férfi 400 méter vegyesen, az összejött a rövidebb vegyesúszó-számban vasárnap: a brazil Thiago Pereira ugyanis ezt a versenyt már igazán komolyan vette – meg is nyerte a finálét. Verrasztó Dávid másodikként ért célba. „Dávid lassan kezdett, aztán enyhén szólva sem volt jó a hát-mell fordulója. Utána pedig már hiába úszott kiválóan, a brazilt nem előzhette meg” – mondta Verrasztó Zoltán.

Az úszók következő megméretése a csütörtöktől vasárnapig tartó egri országos bajnokság lesz, amelynek végén az is kiderül, kik utazhatnak a július végi római világbajnokságra.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

Il Luce, az örök fény – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
1 perce

Formaidőzítés – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
1 perce

Tovább menetel a két bajnokesélyes; Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

E-újság
1 perce

A Paris FC alaposan elpáholta a Monacót, nyert az OM is

Francia labdarúgás
6 perce

Potya gól itt, szép tekerés ott – a Real Madrid megint ikszelt a Gironával

Spanyol labdarúgás
13 perce

A West Ham kiütötte a Wolverhamptont, kieső helyre taszította a Tottenhamet

Angol labdarúgás
23 perce

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 11 védést mutatott be a Melsungenben

Kézilabda
30 perce

A Roma Malen három góljával legyőzte a Pisát

Olasz labdarúgás
37 perce
Ezek is érdekelhetik