Lehetne itt is profizmus

2009.06.21. 00:35
Címkék

Egyre jobb eredményeket ér el a magyar strandlabdarúgóválogatott a nemzetközi versenyeken, legutóbb hatalmas bravúrral legyőzte a világbajnoki ezüstérmes olasz válogatottat. Kovács Kálmán szövetségi edző, a korábbi 56-szoros válogatott labdarúgó szerint játéktudásban felvesszük a versenyt a világ élvonalával, ám a körülményekben van mit javulni.

„A strandlabdarúgó-válogatott megalakulásakor Bene Ferenccel közösen dogoztam a csapattal – mondta Kovács Kámán. – Tavaly nyáron megkerestek a szakági vezetők, és felkértek, hogy újra irányítsam a válogatottat.”

A szakember a következőképpen válogat: „Több mint tíz éve van egy több állomásból álló versenysorozat, amelyen amatőr csapatok szerepelnek, az itt pályára lépő játékosokból szemezgetek. Gond, hogy az elmúlt tíz évben szinte mindig ugyanazok az együttesek indulnak, így csak elvétve fedezhető fel új labdarúgó.”

Kovács Kálmán elárulta, nem véletlen, hogy a válogatott magját olyan játékosok adják, akik futsaloznak is. Mindkét sportág szezonális, ráadásul tökéletesen kiegészíti egymást. Arra a kérdésre, van-e esélyünk az előrelépésre, Kovács Kálmán a következőket mondta: „Játéktudásban bárkivel felvesszük a versenyt, ám a körülmények nem azonosak a világ élvonaláéval. Amíg nálunk csak amatőr együttesek vannak, Olaszországban profi klubok alakultak. Az esély adva van az előrelépésre, ehhez szükséges néhány, az olaszok elleni sikerhez hasonló kiugró eredmény, amely a játékosoknak is jó ajánlólevél lehet az esetleges profi szerződéshez, mert nem vitás, külföldön még inkább fejlődhetnek válogatottjaink.”

Legfrissebb hírek

Macsó Máté: Ez a fura gól megfogta a csapatot

Labdarúgó NB I
46 perce

Szuhai Péter 28. helyen zárt a díjugrató vk-döntő második számában

Egyéb egyéni
1 órája

Dibusz Dénes: Egy ilyen félidőn elmehet a bajnokság

Labdarúgó NB I
1 órája

Keane: A jó játékosokat jobban kellene védeni; Vignjevics: Harakirit követtünk el

Labdarúgó NB I
1 órája

Szombati sportműsor: három NB I-es meccs, pályán a Liverpool, Magyarország–Csehország női kézilabdameccs

Minden más foci
8 órája

A Monaco kulcsonfontosságú meccset nyert meg a Barcelona ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
8 órája

Sohasem látott bravúr, Révész Bulcsú már a harmadik körben a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
9 órája

Tovább menetel a két bajnokesélyes; Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik