Maradok itthon a Vasasban – Hosi-blog

2009.06.17. 01:15
Címkék
Komoly terhelés hét közben, esküvő hétvégén és derültség néhány átigazolási pletyka miatt.
Ahogyan az első bejegyzésemben említettem, nagyon jólesett a felkészülést megelőző firenzei kiruccanás, illetve az edzéseket megelőző egyhetes pihenő. Talán ennek is köszönhető, hogy jól éreztem magam a gyakorlásokon, és még az úszás – amit nem annyira szeretek – is jól ment. Komoly terhelést kaptunk, de jól bírtam.A válogatott keretéhez csatlakozó fiatalokkal már korábbról ismertük egymást, játszottunk egymás ellen. Török Bélát például még Szegedről ismerem; akkor ugyan még nagyon fiatal volt, de már látszott, hogy jó vízilabdás lesz belőle. Örültem, hogy újra együtt lehettem a válogatottbeli társakkal, szerda délután például nagyon jót jakuzziztunk és szaunáztunk együtt.A hétvégén a pihenés volt a legfontosabb. Szombat este egy esküvőn jártunk a barátnőmmel, jól éreztük magunkat, és még táncoltam is, ami ritkán fordul elő. Emellett kikapcsolódásként moziban voltam az elmúlt héten.Ami az átigazolási pletykákat illeti, jó néhány van belőlük, én is olvastam őket, és akadtak olyanok is, amelyeken jókat nevettünk a társakkal, amikor hallottunk róluk. Amit biztosan mondhatok, én maradok itthon a Vasasban.
Legfrissebb hírek

Premier League: Liverpool–Fulham

Angol labdarúgás
1 perce

Igor Thiago duplázott, de nem nyert a Brentford az Everton ellen

Angol labdarúgás
22 perce

Női kézilabda Eurokupa: Magyarország–Csehország

Kézilabda
32 perce

Rangadót nyert Dortmundban a Leverkusen; kiharcolta a győzelmet az RB Leipzig

Német labdarúgás
33 perce

Újabb hazai bajnokit veszített el az egyre reménytelenebb helyzetbe kerülő Budafok

Labdarúgó NB II
33 perce

Gyász: elhunyt a tatabányai ökölvívás egykori olimpikonja

Ökölvívás
37 perce

NB I: MTK–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
49 perce

Az Újpest három góllal verte meg a Kazincbarcikát, bebiztosította az élvonalbeli tagságát

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik